2013. február 21., 07:272013. február 21., 07:27
A párt – Nicolas Sarkozy volt elnök alakulata – a kormányt teszi felelőssé a helyzetért. „A kormány határozottságának hiánya a román származású bűnözőkkel szemben arra ösztönözte őket, hogy még több bűncselekményt kövessenek el” – áll a közleményben, amelyet az UMP párizsi közgyűlési frakciója adott ki. Az UMP többek között azt nehezményezi, hogy a párizsi polgármester nem romboltatta le a Párizs környékén található nomád táborokat. Manuel Valls belügyminiszter egyébként még február elején közölte, hogy a csendőrség és a rendőrség keretében külön egységeket hoznak létre a 2012-ben növekvő tendenciát mutató lopások visszaszorítására.
A Le Figaro című párizsi lap keddi számában írt arról, hogy történelmi léptékben, robbanásszerűen nőtt a lopások száma a francia fővárosban: 2013 januárjában 59 százalékkal nőtt a vagyon elleni bűncselekmények aránya a 2012-es év ugyanazon időszakához képest. A zsebtolvajlások és a metróban történő lopások aránya 58 százalékkal nőtt. Mint arról beszámoltunk, Franciaországban az elmúlt években jelentős problémát okoztak a zömmel Romániából és Bulgáriából érkezett romák, akiknek egy része engedély nélkül felhúzott táborokban tanyázik a anyavárosok környékén, és koldulásból vagy bűnözésből él. Az előző, jobboldali kormány akciót indított a romák hazaküldésére, akik néhány száz eurónyi „zsebpénzt” és ingyenrepülőjegyet is kaptak, ha önként hazatértek, többségük azonban rövid időn belül visszatért Franciaországba.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.