
Orosz harci gépek az elmúlt két napon a szíriai történelmi város, Palmüra környékén hajtottak végre légicsapásokat az Iszlám Állam állásai ellen, ezekről az akciókról az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) ugyanakkor azt állította, hogy több halálos áldozata is van a műveleteknek.
2015. november 03., 17:522015. november 03., 17:52
2015. november 03., 18:002015. november 03., 18:00
Az orosz védelmi tárca közleményében száraz adatokat közölt ismét, beszámolva arról, hogy az utóbbi negyvennyolc órában légicsapásokat végzett Palmüra körzetében, megsemmisítve az IÁ egyik „védelmi állását\", valamint néhány „légvédelmi üteget\".
A londoni központú emigráns szervezet ugyanakkor hétfői jelentésében tudni vélte, hogy tíz, szerinte orosz harci gép a városon belül hajtott végre támadást, és megrongálta az ottani dombon álló, már az iszlám korszakban épített várat. A hírügynökségek idézik az OSDH igazgatóját, Rámi Abder-Rahmánt, aki szerint e feltételezett orosz gépek Homsz tartomány másik, Palmüra közelében lévő települését, el-Karjateint is támadták, ennek az akciónak legalább tíz halálos áldozata és sebesültje van.
Palmürát, az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárost az IÁ fegyveresei májusban foglalták el, és ott számos történelmi emléket semmisítettek meg, így a római kori Baál-Samin templomot és az időszámításunk előtti II. században épített diadalívet.
Eközben Barack Obama egy hétfői televíziós interjújában kijelentette: azzal, hogy Szíriába küld pár tucat különlegesen kiképzett katonát, nem szegi meg két évvel ezelőtt tett ígéretét, miszerint „amerikai bakancs nem lép szíriai földre”, hiszen – tette hozzá – e katonák nem vesznek részt harci cselekményekben.
Eközben kedden Francois Hollande francia államfő azt mondta: Bassár el-Aszad elnök nem indulhat a következő választásokon Szíriában, és úgy vélte, csak egy választási folyamat lehet megoldás a konfliktusra.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!