2012. január 25., 15:182012. január 25., 15:18
Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi karának dékánja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: az egyetem vezetésének kérésére hétfőn hozta létre azt a bizottságot, amelyben „külsős és belső tagok” is helyet kaptak, kiválasztásuknál pedig kizárólag szakmai szempontokat vettek figyelembe. A testületben így helyet kapott a nyelvekhez, a joghoz, a sporthoz és a társadalomtudományokhoz értő szakember is - tette hozzá.
Kiemelte: a tényfeltáró bizottság március 28-ig készíti el mindenre kiterjedő jelentését, amelyben az egyetem kérdéseire válaszolnak. Mint mondta, minden további következtetést a Semmelweis Egyetemnek kell majd levonnia. Kérdésre válaszolva hozzátette, az elmúlt évekből nem emlékszik olyanra, hogy valakit megfosztottak volna doktori címétől.
Tóth Miklós további kérdésekre reagálva elmondta, a bizottsági tagok nevét csak a jelentés elkészülte után hozzák nyilvánosságra, mert azt szeretnék, hogy minél nyugodtabb körülmények között végezhessék munkájukat, és mindenki számára megnyugtató válaszok szülessenek a felmerült kérdésekre. Leszögezte, a vizsgálat határidejéről a tagok döntöttek, egy kellően alapos jelentés elkészítéséhez szerinte is szükség van ennyi időre.
A dékán szólt arról is, egyelőre nincs külföldi tagja a bizottságnak, de elképzelhető, hogy később fontolóra veszik más nemzetiségű szakemberek bevonását is. Mint mondta, a bizottság minden tagja felkérés alapján került a testületbe, a megbízatást pedig mindannyian elsőre vállalták.
Tóth Miklós szerint az egyetem polgárai érdeklődéssel figyelik a plágiumvádat, ami abból is látszik, hogy az egyetem annak ellenére kezdte el vizsgálatát, hogy arra senki sem kötelezte. Hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem a tényfeltáró bizottság létrehozásával azt a szándékát fejezi ki, hogy az államfő doktori disszertációjával szemben felmerült valamennyi kérdésre fény derüljön.
A hvg.hu január 11-én írta meg először, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Az Index később arról írt, hogy egyes további bekezdések szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.
Az államfő múlt héten, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában visszautasította a plágiumvádat. Közölte, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát. Mint mondta, dolgozata alapirodalmi adatokra, „törzsadatokra” épül, „ez a sokat emlegetett 180 oldal”, míg értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.
A Semmelweis Egyetem rektora január 17-én kezdeményezte tényfeltáró bizottság létrehozását az ügyben a sporttudományi kar dékánjánál. A köztársasági elnök erre reagálva azt mondta, készen áll a vizsgálatra, hiszen politikusként és államfőként meg kell szoknia, hogy tetteinek átláthatóaknak és elszámoltathatóaknak kell lenniük.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.