
Több mint ötmillió eurót kell fizetnie Artur Mas volt katalán elnöknek és tíz másik volt katalán vezetőnek a 2014. november 9-én megrendezett „alternatív függetlenségi népszavazás” miatt - döntött a spanyol állami számvevőszék.
2017. szeptember 06., 12:152017. szeptember 06., 12:15
Szerdai sajtójelentések szerint az autonóm kormány volt elnöke, egykori kormányának több tagja és magas rangú helyi tisztviselők anyagi felelősségre vonását azzal indokolták, hogy a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megrendezték a referendumot, hogy megtudják, mennyien támogatják az autonóm közösség elszakadását Spanyolországtól.
Carles Puigdemont jelenlegi katalán elnök a számvevőszék döntését követően tett nyilatkozatában azt mondta: a spanyol kormány „áthágta a jogállamiságot”, és „minőségi ugrást hajtott végre, a félelemkeltésre irányuló, kétségbeesett stratégiájában”, hogy megakadályozza az idén október 1-re tervezett újabb népszavazást. A politikus beszélt arról is, hogy a spanyol állam részről növekszik a fenyegetés és az agresszió.
A három éve megtartott „alternatív népszavazáson” a 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül
A konzultációnak is nevezett referendum nyomán jogi eljárások sora indult a katalán vezetőkkel szemben, idén márciusban pedig a katalán legfelsőbb bíróság két évre eltiltotta köztisztség viselésétől Artur Mas volt elnököt, amiért engedetlenséget tanúsított az alkotmánybíróság döntésével szemben.
Rövidebb időtartamra szintén hasonló büntetéssel sújtotta az elnök egykori helyettesét, Joana Ortegat, valamint Irene Rigau, volt regionális oktatásügyi minisztert.
Az október 1-re tervezett referendumot várhatóan a napokban kiírja Carles Puigdemont.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!