2013. január 29., 19:572013. január 29., 19:57
Mark Harper bevándorlásügyi miniszter szerint a két ország azon polgárainak, akik Nagy-Britanniában keresnek munkát, magán-egészségbiztosítást kell kötniük, hogy a brit egészségbiztosítási rendszer ne váljon nemzetközivé.
A Daily Mail című brit lap szerint a kormány kulcsfontosságú intézkedésnek tekinti az ingyenes egészségbiztosításhoz való hozzájutás korlátozását a bevándorlás megfékezésére. Harper szerint a már meglevő egészségbiztosítást minden diákra alkalmaznák, valamint azokra is, akik úgy nyilatkoznak, hogy szabadúszó tevékenységet folytatnak. „Az európai polgárok nem jöhetnek minden korlátozástól mentesen Nagy-Britanniába, az EU alapszerződésében foglalt jogaikat kell gyakorolniuk. Ez azt jelenti, hogy dolgozniuk kell, tanulniuk, vagy szabadúszó tevékenységet kell folytatniuk.” – nyilatkozta Harper. A kormány szerint korlátozni kell a bevándorlók hozzáférését az olyan, a külföldiek számára vonzó juttatásokhoz, mint az egészségbiztosítás, az oktatás, a lakhatás és a szociális juttatások. A Daily Mail által közölt felmérés szerint a brit egészségbiztosító felé összesen 35 millió fontos (40,8 millió euró) tartozást halmoztak fel 2002 óta a külföldiek. Egy másik tervezett intézkedés szerint azoknak, akik három hónapon belül nem találnak munkát, el kellene hagyniuk az országot, mint ahogy azoknak is, akik nem tudják bizonyítani, hogy legalább hat hónapos tartózkodásra elegendő pénzösszeggel rendelkeznek. Emellett, mint arról beszámoltunk, a kormány negatív reklámkampányt tervez a külföldiek elriasztására. Egy ellenzéki honatya szerint azonban ez kontraproduktív lehet: a munkáspárti Keith Vaz úgy véli, az esős brit időjárásra való hivatkozás a tervezett reklámok szövegében egyenesen groteszk.
Eközben tegnapi értesülések szerint az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Nagy-Britannia ellen a román és a bolgár munkavállalókkal szembeni diszkrimináció miatt. A brit hatóságok ugyanis ott-tartózkodásuk első 12 hónapjában nem biztosítják ugyanazon jogokat a két országból érkező munkavállalók számára, mint azoknak, akik más uniós tagállamokból jöttek – áll Viviane Reding jogi ügyekben illetékes uniós biztos indoklásában.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.