
KITEKINTŐ – Nagyszabású tüntetést tartott hétfő este a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom megalakulásának első évfordulója alkalmából.
2015. október 21., 12:552015. október 21., 12:55
Az idegen-, bevándorlás-, menekült- és muzulmánellenes mozgalom ellen is sokan tüntettek, és összecsapások is voltak, a hétfő késő esti adatok szerint egy ember súlyosan megsérült.
A Szászország tartományi főváros rendőrsége a szokásos hétfő esti Pegida-felvonulásról, a „számháborút\" elkerülendő, nem közöl létszámbecslést, de a Drezdai Műszaki Egyetem (TUD) diákjainak egy csoportja videofelvételek elemzése alapján valamenynyi demonstrációról készít becslést.
Szerintük ezúttal a Pegida hívei 15-20 ezren lehettek, ellenük pedig 15-19 ezren tüntethettek. A Pegida gyűlésén fellépett szónokok éles szavakkal bírálták a kormány menekültpolitikáját. A tömegben sok transzparens volt látható, az egyiken Angela Merkel kancellárt náci egyenruhát idéző uniformisban ábrázolták. Az ellentüntetők az Uszítás helyett szívvel (Herz statt Hetze) nevű akciószövetség szervezésében tiltakoztak. A két csoportot nagyjából ezer rohamrendőr tartotta távol egymástól.
A két rendezvény nagyobb rendbontás nélkül zajlott le, de előtte és utána voltak incidensek. Ismeretlenek megtámadtak és súlyosan megsebesítettek egy férfit, aki a Pegida-demonstrációra igyekezett. Az első hírek szerint vasrúddal verték össze, később a szászországi tartományi rendőrség ezt az értesülést cáfolta a Twitter-oldalán.
A demonstrációk után a város több pontján voltak kisebb összetűzések szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok között. A tartományi rendőrség röviddel este 11 óra előtt megjelent Twitter-üzenete szerint „lassan visszatér a nyugalom\" Drezdában. „Az este sajnos nem volt erőszaktól mentes\" – tették hozzá.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!