
Csapás. Oroszország az ukrán energetikai létesítményeket támadta szerdn
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Oroszország január 15-én több mint 40 rakétát és több mint 70 drónt vetett be az Ukrajna ellen egy nagyszabású támadás keretében, a megszállók az energiaszektort vették célba – közölte Telegram-csatornáján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hozzátéve, hogy a rendszer működőképes maradt.
2025. január 15., 15:022025. január 15., 15:02
„A tél közepén járunk, és az oroszok célpontja továbbra is ugyanaz: az energiaszektorunk” – írta Oroszország újabb támadása kapcsán született bejegyzésében az ukrán államfő. A célok között az emberek normális életvitelét biztosító gázinfrastruktúra és az energetikai létesítmények voltak.
Az offenzívában több mint 40 rakéta, köztük ballisztikus rakéták is részt vettek, amelyek közül legalább 30-at lelőtt a légvédelem. Emellett az éjszaka folyamán több mint 70 drónt is bevetettek.
Az elnök kiemelte, hogy
Viszont Ukrajnának folyamatosan erősítenie kell légvédelmét –hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna partnerei a washingtoni NATO-csúcstalálkozón és a Ramstein formátumú ülésen „olyan ígéreteket tettek, amelyeket még nem teljesen váltottak valóra”. Egyebek között légvédelmi rendszerek és rakétaelhárító rakéták ukrajnai gyártásának engedélyezéséről volt szó – írta.
Az ellenség ukrán energetikai létesítményeket, köztük a gázinfrastruktúrát támadta Harkiv, Lviv és Ivano-Frankivszk régiókban – áll a közleményben.
A le nem lőtt rakéták közül sem mindegyik ért célba, de „sajnos az orosz támadás következtében a létesítményekben károk keletkeztek” – írták. Viszont esetleges sérültekről, áldozatokról nem szól a jelentés.
Korábban Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter azt közölte, hogy az orosz rakétatámadás miatt az energiaszolgáltató cég megelőző áramellátási korlátozásokat vezet be Ukrajna több megyéjében.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!