Hirdetés

Oroszország nem hagyományos támadást intézhet a NATO ellen a szövetség egyik illetékese szerint

NATO

Aggodalmak. Egyes NATO-illetékesek szerint az oroszok nem hagyományos támadást intézhetnek a szövetség ellen

Fotó: NATO.int

„Erős a lehetősége” annak, hogy Oroszország nem hagyományos támadást intéz NATO-országok ellen – mondta a londoni székhelyű Sky News televíziónak adott interjúban egy magas rangú NATO-tisztségviselő.

Hírösszefoglaló

2024. december 30., 09:032024. december 30., 09:03

James Appathurai, az észak-atlanti szövetség innovációért, hibrid és kiberhadviseléssel kapcsolatos ügyekért felelős főtitkárhelyettese kijelentette, hogy a NATO 32 tagállama máris „a fazékban fővő békáéhoz” hasonló helyzetben van az Európa-szerte, az Egyesült Államokban és Kanadában feltételezett orosz hibrid támadások miatt.

A kanadai diplomata rámutatott,

Hirdetés

az Ukrajna elleni 2022. februári invázió óta nőtt az olyan tevékenységek száma, mint a tenger alatti kábelek elvágása, épületek elleni szabotázs és gyúlékony eszközök elhelyezése repülőgépek rakodóterében.

„Ezek tucatjait számolhatjuk meg, akár százat is biztosan. Emellett van több meghiúsított összeesküvés is” – mondta Appathurai a televíziónak.

A diplomata, aki a hibrid hadviselés elleni NATO-stratégián dolgozik, kijelentette:

reális a kilátás egy nem hagyományos orosz támadásra, amely jelentős károkat okozhat.

Az elmúlt hónapban incidensek sorozata történt a Balti-tengeren, távközlési és elektromos kábeleket rongáltak meg. Finn illetékesek most vizsgálódnak egy incidens ügyében, és feltartóztattak egy orosz nyersolaj szállítására használt tankhajót.

A NATO bejelentette, erősíti a jelenlétét az érzékeny területeken, ahol Oroszországnak több NATO-tagállammal – Finnországgal, Svédországgal, Dániával, Németországgal, Lengyelországgal, Litvániával, Lettországgal és Észtországgal – közös partvidéke van.

Eközben Andrij Melnyik, Ukrajna újonnan kinevezett ENSZ-megbízottja a Berliner Morgenpostnak arról beszélt:

Ukrajna NATO-csatlakozása továbbra is napirenden van, de a diplomáciai erőfeszítések jelenleg az erős biztonsági garanciák megszerzésére összpontosítanak.

Ukrán tisztségviselők következetesen úgy állították be a NATO-tagságot, mint az egyetlen utat az igazságos és tartós ukrajnai béke felé, bár elismerték, hogy maga a csatlakozás a tűzszünet előtt valószínűtlen.

Melnyik hangsúlyozta, hogy Ukrajna jelenleg arra összpontosít, hogy szilárd garanciákat biztosítson a védelmére, nem pedig arra, hogy a NATO-tagságra törekedjen a közeljövőben.

Ez nyilvánvaló retorikai változást jelent, miután a külügyminisztérium e hónap elején elutasított minden olyan biztonsági garanciát, amely a szövetség teljes jogú tagságát helyettesítené.

„Partnereinknek gondosan le kellene írniuk, hogy milyen katonai eszközökkel fogják megvédeni Ukrajnát, ha Oroszország ismét támad” – mondta Melnyik, kiemelve, hogy a Budapesti Memorandumhoz hasonló „pusztán politikai ígéreteken” túlmutató garanciákra van szükség.

Melnyik, aki nagyköveti tisztséget töltött be Németországban és Brazíliában, azt mondta, hogy

ezek a garanciák két- vagy többoldalú megállapodások formájában jöhetnek létre az EU-val és a NATO-országokkal, és egy Oroszországgal kötendő szélesebb körű békeszerződés részévé is válhatnak.

Ukrajna az 1994-es Budapesti Memorandumban lemondott a szovjet korszakból származó atomfegyvereiről. Eközben többek között az Egyesült Államok és Oroszország ígéretet tett arra, hogy elismeri Ukrajna határait és garantálja biztonságát.

Ukrajna NATO-törekvései továbbra is több tagállam, köztük Németország, Szlovákia és Magyarország ellenállásába ütköznek. Washington sem valószínű, hogy fogékony lesz, mivel Donald Trump megválasztott amerikai elnök csapatának tagjai nagyrészt Kijev gyors csatlakozása ellen emelték fel szavukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés