Hirdetés

Oroszország ellenünk harcol – mondta az EU külügyi főképviselője, aki szerint ezért kell támogatni Ukrajnát

Oroszország

Kemény kijelentések. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Oroszország Ukrajna egészét meg akarja szerezni

Fotó: Európai Tanács

Amellett, hogy Oroszország szándéka a háborúval megszerezni Ukrajna egészét, Moszkva „egzisztenciális fenyegetést jelent mindannyiunk számára” – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az uniós nagykövetek éves konferenciáján elmondott beszédében hétfőn.

MTI

2025. február 03., 15:382025. február 03., 15:38

Kaja Kallas hangsúlyozta, Oroszország a demokrácia kiterjesztésétől fél, és mindazon értékektől, amelyek mellett az Európai Unió kiáll.

„Oroszország ellenünk harcol, néhány száz kilométerre a határinktól. Meg kell állítanunk ezt a háborút” – fogalmazott Kallas, majd hozzátette: az uniónak olyan tartós béke előmozdítását kell segítenie, amelyet Ukrajna megérdemel.

Hirdetés

Kijelentette:

Kijev támogatásának az Európai Unió legfontosabb prioritásának kell maradnia.

„Azt akarom, hogy találjunk további finanszírozási megoldásokat Ukrajna számára” – fogalmazott.

Szavai szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tart a NATO-tól. Ha így lenne, nem csoportosította volna át a katonai szövetség országainak határán állomásozó csapatait az ukrajnai hadszíntérre – mondta.

Kallas kijelentette: az uniós szankciók működnek, Oroszország gazdasága küszködik.

„Most nem lazíthatunk a szorításon” – fogalmazott. Moszkva egyetlen nyelvet ért meg, az pedig az erő nyelve – húzta alá.

Európa gazdasága erős, megvan a lehetősége arra, hogy többet termeljen és többet költsön védelemre, mint Oroszország. Ezzel összefüggésben csak politikai akaratra van szükség – húzta alá az uniós főképviselő, majd hozzátette: Az EU szövetségeseivel még erősebb, az Egyesült Királysággal, az Egyesült Államokkal és Kanadával a közös GDP 25-ször nagyobb, mint Oroszországé.

Kallas közölte,

a közel-keleti térség instabilitása azonnali hatással van Európára, különösen a migráció növekedése és a terrorizmus fenyegetése révén. Alapvető fontosságú a régió stabilitásához való uniós hozzájárulás – szögezte le.

„Ahol segíthetünk, ott segítenünk kell, mert a Közel-Kelet mindig is nagyon fontos régió volt és marad Európa számára” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: az Európai Uniónak szerte a világon olyannak kell lennie, mint amilyennek a világot látni szeretné: a kialakulóban lévő tekintélyelvű rendszerek tengelyének ellentéte.

Az Európai Unió számára, értékeinek és érdekeinek vélelme érdekében fontos, hogy a következő évtizedekben nagyobb befolyással rendelkezzen a világban

– mondta.

Az Európai Unió, mint globális szereplő ereje és vonzereje a szabadság, a méltóság, az egyenlőség, a jólét védelmében rejlik – tette hozzá beszédében az uniós diplomácia vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés