
Fotó: NATO.int
Egy orosz harci repülőgép „véletlenül” az ukrán határhoz közeli, oroszországi Belgorod város központját bombázta – közölte péntekre virradóra az orosz védelmi minisztérium.
2023. április 21., 08:062023. április 21., 08:06
A közlés szerint miközben egy Szu-34-es harci repülő csütörtökön este Belgorod fölött repült át, véletlenül kioldódott egy rakéta, amely a központra zuhant.
A becsapódás két épületet megrongált, két nőt pedig megsebesített, halálos áldozat nincs.
A becsapódás helyén húsz méter átmérőjű bombatölcsér keletkezett.
Az incidenst az orosz hatóságok vizsgálják.
A főtitkár először tett – előre nem bejelentett – látogatást az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta az ukrán fővárosban. Stoltenberg a Szent Mihály-kolostor külső falánál tisztelgett az elesett ukrán katonák emléke előtt, és megtekintette egy kilőtt orosz páncélos kiállított roncsát a főváros központjában.
„Szeretném egyértelműen kijelenteni, hogy Ukrajna jogos helye az euro-atlanti családban, a NATO-ban van. A mi támogatásunk segíteni fog abban, hogy ez lehetővé váljon” – mondta Stoltenberg a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Stoltenberg az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatását is megígérte, és elmondta, hogy eddig a NATO-szövetségesek már több tízezer ukrán katonát képeztek ki és 65 milliárd eurós (24 500 milliárd forint) katonai segítséget nyújtottak az országnak.
A NATO főtitkára április elején úgy nyilatkozott, hogy „a NATO Ukrajna mellett fog állni, ameddig szükséges”, és meghívta Zelenszkij elnököt a katonai szövetség július 11-12-én a litván fővárosban rendezendő csúcsértekezletére. Zelenszkij kifejezte háláját a meghívásért, véleménye szerint a csúcstalálkozó történelmi jelentőségű lehet.
Ukrajna a NATO-szövetségben látja a jövőjét, és tavaly szeptemberben bejelentette, hogy gyorsított tagságra pályázik, miután Oroszország annektálta az általa részben elfoglalt négy ukrajnai régiót.
Zelenszkij a NATO-főtitkár előtt kijelentette, hogy itt az ideje annak, hogy a katonai szövetség felajánlja Ukrajnának a tagságot, hozzátéve hogy még több fegyverre van szüksége Kijevnek.
Közben szintén csütörtökön az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt közölte: hazaárulással vádolnak több ukrán katonát, akik egy jóvá nem hagyott küldetésre indultak, s eközben olyan információkat fedtek fel, amelyek alapján Oroszország csapást tudott mérni egy légitámaszpontra.
Az SZBU szerint az érintett csoport
A művelet során azonban részleteket fedtek fel az ukrán légierő személyzetének és gépeinek elhelyezkedéséről, ami lehetővé tette, hogy Oroszország sikeres csapást mérjen az ukrajnai Kirovohrad megyében lévő Kanatove „titkos” katonai repülőtere ellen.
Tavaly az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arról számolt be, hogy
Az FSZB azt állította, hogy a dezertálásra biztatott orosz pilótákhoz az ukrán katonai hírszerzés térképet juttatott el, amelyen feltüntette, hogy hol vannak az elkerülendő ukrán légvédelmi eszközök.
megkapták az ukrán féllel folytatott kommunikáció frekvenciáját is. A beszervezési kísérletről szóló orosz sajtójelentések szerint precíziós tengeri és légi indítású fegyverekkel ezen adatok alapján semmisítették meg a Kanatove légitámaszpontot.
Az SZBU közlése szerint a Kanatovére mért csapás következtében egy ukrán parancsnok meghalt, tizenhét katona megsebesült, két harci repülőgép, illetve a felszállópálya, repülőtéri épületek és más felszerelések súlyos károkat szenvedtek.
Putyin szerint a megszállt ukrán régiók régóta „harcolnak” azért, hogy Oroszországhoz tartozzanak
A Donyecki és Luganszki Népköztársaságok, valamint a Zaporozsjei és a Herszon régió lakói hosszú évek óta harcolnak azért, hogy Oroszországhoz tartozzanak – mondta csütörtökön Vlagyimir Putyin az OroszHírek.hu jelentése szerint.
Putyin az önkormányzati tanács ülésén hangsúlyozta: az új területeken dolgozó önkormányzati tisztviselőkkel szívélyesen és figyelmesen kell bánni, és „minden szükséges segítséget meg kell adni az új régióknak az orosz államigazgatás egységes rendszerébe integrálásához”.
Az Oroszországhoz „visszatért” területek lakóinak és tisztviselőinek számos kihívással meg kell küzdeniük, hiszen „sok éven át teljesen más regionális és önkormányzati körülmények között éltek, amelyek nem hasonlítanak az oroszországi viszonyokhoz” – folytatta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy „sok önkéntes van az önkormányzati közösségben, akik maguk döntöttek úgy, hogy ott lesznek a különleges katonai művelet területén, ahol nehéz a helyzet”.
„Ők példát mutatnak a haza és annak érdekei iránti hűségből, és most védik történelmi területeiket, védik az ott élő embereket” – szögezte le Vlagyimir Putyin.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
szóljon hozzá!