Hirdetés

Orosz rakéták Transznisztriában?

A román külügyminisztérium nem kapott hivatalos állásfoglalást Oroszországtól az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába való telepítése ügyében – jelentette ki csütörtökön Teodor Baconschi külügyminiszter.

Hírösszefoglaló

2011. május 06., 08:502011. május 06., 08:50

Egyes értesülések szerint ugyanakkor Moszkva válaszul a Dnyeszter menti köztársaságba telepíthet rakétákat. A román diplomácia vezetője elmondta, hogy orosz kollégája részéről nem érkezett semmilyen reakció, eddig „másodrangú üzenethordozók” hallatták hangjukat ebben a kérdésben. Baconschi reményét fejezte ki, hogy Moszkva építő jelleggel viszonyul és vesz részt majd az amerikai védelmi rendszer megépítésében.

Románia és az Egyesült Államok a héten állapodott meg arról, hogy a dél-romániai Deveselu légi bázison helyeznek el 24 darab, ballisztikus rakéták semlegesítésére alkalmas elfogórakétát. Ezt követően Oroszország jogi garanciákat követelt az Egyesült Államoktól arra vonatkozóan, hogy a Romániába telepítendő rendszerelemek nem az orosz hadászati nukleáris erők ellen irányulnak majd. Baconschi szerint „biztosíték követelése bizalmi kérdés két volt ellenfél között”. Traian Băsescu román államfő az Egyesült Államokkal kötött megállapodást követően arról biztosította Oroszországot, hogy a rakéták nem ellene irányulnak, hiszen védelmi jellegű rakétákról van szó.

Egyes hírek szerint egyébként Moszkva válaszlépésekre készül az amerikai rakétatelepítés miatt: a Pravda című orosz lap információi szerint ezek abban merülhetnek ki, hogy Iszkander rakétákat telepít a Moldovai Köztársaság szakadár régiójába, Transznisztriába, amely ugyan kikiáltotta függetlenségét, de azt Moszkván kívül senki sem ismeri el. A lap szerint ugyanakkor ez a lépés nem annyira Washington, mint inkább Bukarest figyelmeztetését szolgálná.

A téma egyébként szóba került a NATO és Oroszország közötti hivatalos szerdai tárgyalásokon is. Nyikolaj Makarov orosz vezérkari főnök a megbeszéléseket követően kijelentette, országa hajlandó minden olyan, a rakétapajzs telepítésére vonatkozó javaslatról tárgyalni, amely figyelembe veszi a moszkvai aggodalmakat. A NATO és Oroszország még a tavalyi, lisszaboni találkozón állapodott meg egy közös rakétavédelmi rendszer kiépítéséről. A katonai szövetség ugyanakkor két független rendszert szeretne, míg Moszkva egy közös rakétaernyőt szeretne, amelynek keretében vállalná Kelet-Európa, valamint a Fekete-, a Barents- és a Balti-tenger térsége védelmének biztosítását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés