
Az elinflálódott orosz rubel megerősítéséhez is szükséges a pénzügyi csere
Fotó: Wikipédia
Rendelettervezetet készített elő az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz és külföldi eszközök cseréjének megkezdésérők az orosz kormány és a központi bank – jelentette ki Anton Sziluanov pénzügyminiszter a stratégiai fejlesztési és nemzeti projektek tanácsának keddi moszkvai ülésén.
2023. augusztus 22., 22:342023. augusztus 22., 22:34
Sziluanov közölte, hogy első lépésben mintegy 100 milliárd rubel összeértékű számla zárolásának feloldását tervezik. A rubel jelenlegi árfolyamon mintegy 0,05 lejt ér.
– mondta, szavait a tanácskozáson részt vevő Vlagyimir Putyin elnökhöz intézve.
,,Figyelembe véve az ön által támogatott döntéseket, megkezdjük állampolgáraink vagyonának cseréjét a külföldi befektetők azon vagyonára, amelyek mára C típusú számlákon halmozódtak fel. Első lépésben azt tervezzük, hogy feloldjuk a lakossági befektetők számláinak zárolását, mintegy 100 milliárd rubel értékben” – hangoztatta Sziluanov.
Az orosz jegybank szerint 2022 november végéig mintegy 5,7 billió rubel értékű orosz befektetői vagyont zároltak európai letétkezelőknél. A C típusú – a nem rezidensek által használt konverziós – számlákon lévő pénzeszközök összege 2022. november elején meghaladta a 280 milliárd rubelt. Azóta a jegybank nem hozott nyilvánosságra újabb adatot, Interfax hírügynökség forrásai szerint ez az összeg 2022 végén megközelítette a 600 milliárd rubelt.
Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerint 3,5 millió orosz állampolgár vagyonát zárolták
Fotó: Facebook/Anton Sziluanov
Marija Zaharova külügyi szóvivő ezt lopásnak minősítette. Nabiullina tavasszal közölte, hogy az orosz hatóságok pereket készítenek elő a nemzetközi tartalékok befagyasztásának megtámadására.
Az Interfax értesülése szerint egyébként a LUKOIL olajipari vállalat engedélyt kért az orosz hatóságoktól arra, hogy visszavásárolhassa részvénytőkéjének 25 százalékát a nem rezidensektől, akiknek részvényei jelenleg C típusú számlákon vannak zárolva. A LUKOIL sajtószolgálata elzárkózott a kommentártól, de a vállalat részvényei a bejelentésre 6 százalékot ugrottak, és 2022 februárja óta a legmagasabb értéket érték el.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!