Hirdetés

Lavrov szerint Trump elmondta, miként fogja előmozdítani az amerikai érdekeket

•  Fotó: Mid.ru

Fotó: Mid.ru

Első külpolitikai nyilatkozataiban Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy milyen módszerekkel fogja előmozdítani az amerikai érdekeket a globális színtéren – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában újságíróknak.

MTI

2025. január 21., 21:012025. január 21., 21:01

„Sok politikai elemző kommentálja azokat a döntéseket, amelyeket Trump elnök bejelentett. Röviden azt mondom, ezek nyilvánvalóan arra utalnak, hogy Trump elnök és kormánya milyen módszerekkel fogja tudatosan előmozdítani az Egyesült Államok érdekeit a világszíntéren” – mondta Lavrov az Ararat Mirzojan örmény külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.

Lavrov szerint az Egyesült Államok érdeke a világpolitikában „soha nem változott attól függően, hogy demokraták vagy republikánusok vannak-e a Fehér Házban, és abban áll, hogy mindig erősebb legyen minden versenytársánál”.

Hirdetés

„Az előző kormányt is ugyanez a feladat vezérelte” – jegyezte meg az orosz diplomácia vezetője.

„Trump elnök megmutatta, milyen módszerekkel akarja elérni ezt a célt. Tiszteletben tartjuk az amerikai nép választását, és

Idézet
úgy tudom, az amerikai vezetés Trump elnök alatt többször is talált módot arra, hogy elmondja, ők is tiszteletben tartják az orosz nép választását”

– tette hozzá.

Lavrov az örmény hivatali partnerével folytatott megbeszéléseket „alaposnak” minősítette, és azt mondta, hogy a felek „kölcsönösen elfogadható eredményekre” jutottak. Mint mondta, Moszkva elkötelezett a Jerevánnal kötött megállapodások egész sora mellett, beleértve a katonapolitikai szférát is. A tárcavezető szerint felek abban érdekeltek, hogy kapcsolataikat ne befolyásolják negatívan a régión kívüli szereplők.

„Egyebek között megpróbálunk majd intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy a médiatérben ne fordulhasson elő, hogy országaink rosszindulatú ellenfelei a normális munkakapcsolatokat bonyolulttá tegyék” – tette hozzá a miniszter.

Lavrov közelinek nevezte a két ország álláspontját a nemzetközi napirenden lévő legtöbb kérdésben. Példaként említette a hagyományos értékek védelmét, a nácizmus dicsőítése elleni harcot.

Példátlannak nevezte a kereskedelmi forgalom növekedésének ütemét, amely elérte a 12 milliárd dollárt, és Oroszországot Örményország legfontosabb külkereskedelmi partnerének nevezte. Hozzátette: az orosz üzleti élet érdekelt abban, hogy kiterjessze tevékenységét az örmény piacon, rámutatva, hogy az Eurázsiai Gazdasági Unió a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének egyik alapja.

A külügyminiszter kifejezte Oroszország készségét arra, hogy elősegítse Jereván és Baku viszonyának normalizálását, beleértve a békeszerződést, a határmegállapítást és a közlekedési útvonalak szabaddá tételét.

Mirzojan szintén pozitívan értékelte a tárgyalásokat. Hangsúlyozta a kétoldalú párbeszéd és együttműködés fenntartásának fontosságát az Eurázsiai Gazdasági Unióban.

Az orosz-örmény kapcsolatokban az utóbbi időben feszültségek keletkeztek, miután Jereván kilátásba helyezte, hogy kilép a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből. Hivatalosan nem mondta fel a tagságát, de facto azonban nem vesz részt a szervezet tevékenységében. Örményország azzal vádolja a katonai szervezetet, hogy tétlen maradt a 2023-as háború idején, amelynek nyomán Azerbajdzsán átvette az ellenőrzést az örmény többségű, szakadár – és egyébként függetlenként Örményország által sem elismert – Hegyi-Karabah felett.

Jereván megkezdte kapcsolatainak erősítését Washingtonnal és Brüsszellel. Az Egyesült Államokkal stratégiai partnerségi chartát írt alá, az EU esetében pedig az örmény fél törvényt készül elfogadni az unióhoz való csatlakozásról.

korábban írtuk

Putyin: Moszkva kész a konfliktus rendezésére az új amerikai kormányzattal
Putyin: Moszkva kész a konfliktus rendezésére az új amerikai kormányzattal

Oroszország kész az ukrajnai konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépő kormányzatával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az orosz biztonsági tanács moszkvai tanácskozásán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés