
Százezres tömeget várnak Charlie Kirk búcsúztatására
Fotó: MTI
A szervezők százezres tömeget várnak a merénylet áldozatává vált Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista búcsúztatására, amelynek helyszínén, a Phoenix melletti Glendale-ben a titkosszolgálat őrizetbe vett egy fegyverest hamis hatósági igazolvánnyal.
2025. szeptember 21., 11:522025. szeptember 21., 11:52
Anthony Guglielmi, a titkosszolgálat szóvivője szombaton közölte, hogy a szervezet emberei a helyi rendvédelmi szervek tagjaival közösen fogták el a gyanúsan viselkedő embert a gyászszertartásnak helyet adó State Farm stadion területén belül, és őrizetben tartják. A közlemény szerint a búcsúztatásra érkező, fegyvert viselő férfi azt állította, hogy hatósági ember.
Az eseményt a 63 ezer főt befogadni képes State Farm arénában, az Arizona Cardinals amerikaifutball-klub stadionjában rendezik meg vasárnap. A szervezők bejelentették, hogy azok számára, akik nem férnek be, megnyitnak egy közeli kisebb stadiont, amelyben kivetítőn követhetik az eseményt.
Charlie Kirk búcsúztatásán részt vesz és beszédet mond többek mellett Donald Trump elnök, J. D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, valamint Robert F. Kennedy egészségügyi miniszter, akinek apja, Robert F. Kennedy igazságügyi miniszter és szenátor, valamint nagybátyja, John Fitzgerald Kennedy elnök az 1960-as években szintén merénylet áldozata lett. Erika Kirk, Charlie Kirk özvegye és a Turning Point USA konzervatív szervezet új elnöke is búcsúbeszédet mond.
Charlie Kirköt, a Turning Point USA alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg. A merénylet elkövetésével a 22 éves Tyler Robinsont gyanúsítják, akire az ügyészség halálbüntetés kiszabását kérte.

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Tyler Robinson, Charlie Kirk konzervatív aktivista gyilkosa Utah államban egy külvárosában nőtt fel, és ígéretes pálya előtt állt: szoros kötelékek fűzték családjához, jól teljesített a teszteken, és a megosztott bejegyzések szerint 4,0-s átlagot ért el.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!