2012. július 10., 14:382012. július 10., 14:38
A férfi fél órával azután adta meg magát a kommandósoknak, hogy utolsó túszát is elengedte. Az akcióban senki nem sérült meg.
A nyári vakációban szabadidős központként szolgáló létesítménybe reggel 7 órakor ment be egy fegyveres, és túszul ejtette az ott tartózkodó három felnőttet és négy, ötéves gyermeket.
Egy szülő a gyermekét hozta be reggel a létesítménybe, amikor szembe találta magát a fegyveressel. Az apának sikerült meggyőznie a férfit, hogy engedje el a többieket és cserébe őt tartsa fogva.
A rendőrség elit alakulata egy órával később érkezett meg a helyszínre és negyedórával később megkezdődtek a tárgyalások a túszejtővel. A környéket - ahol több lakóépületet kiürítettek - lezárta a rendőrség.
A rendőrség tájékoztatása szerint a négy órán át tartó tárgyalások során a kommandósoknak sikerült rábírniuk a túszejtőt, hogy az utolsó túszát is engedje szabadon. A tárgyalások azt követően folytatódtak, a férfi kijött az épületéből, a rendőrség pedig azonnal őrizetbe vette.
A zöld színű melegítőt viselő harminc év körüli férfinál - akinek korábban nem volt dolga a rendőrséggel - két fegyver volt.
A kommandósok leírása szerint gyenge idegállapotú férfi összefüggéstelenül beszél, többször elmondta, hogy szeretne meghalni, a követelései nem voltak világosak, de a túszul ejtett apát nem fenyegette meg.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.