
Archív felvétel
Fotó: MTI
Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. „Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett” – fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2019. március 24., 11:452019. március 24., 11:45
2019. március 24., 11:462019. március 24., 11:46
„Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle »ilyen civil szervezetek« irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában” – jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta továbbá:
Kifejtette: Brüsszel 2010-ben megszorításokat követelt, amire a magyar kormány válaszképpen hazaküldte az IMF-et és adót csökkentett. Aztán azt akarták – folytatta –, hogy „a bankok a devizahiteleket százszorosan bevasalhassák az embereken”, ám a kormány ehelyett elszámoltatta a bankokat. Brüsszel magas rezsit is akart, Magyarország ehelyett rezsicsökkentést vezetett be – tette hozzá.
– mondta az MTI beszámolója szerint Orbán Viktor.
A Fidesz európai néppárti (EPP) tagsága ügyében a pártelnök-miniszterelnök úgy fogalmazott: „időt nyertünk”, és onnan nézve, hogy 13 párt kezdeményezte a Fidesz eltávolítását az EPP-ből, a végkifejlet elfogadható. „Majd az európai választások után eldöntjük a Fideszben, mi jó Magyarországnak, a néppárton belül kell-e folytatnunk, vagy valamifajta új pártszövetségben van inkább a helyünk” – mondta. Hozzátette: a szóban forgó 13 párt kivétel nélkül bevándorláspárti, a migrációt nem megállítani, hanem törvényesíteni akarják. Megismételte:
Így, ha a vita odáig jutott volna, hogy nem találnak megoldást, akkor a Fidesz kilépett volna, ezért is volt ott a néppárti vita alatt a kezében a hivatalos kilépési nyilatkozat – fejtette ki.
A Fideszt támadók egy bevándorláspárti platformhoz tartoznak, amely pártokon keresztülhúzódó, „belóg a lába az EPP-be is” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ennek az a következménye, hogy az egész EPP folyamatosan balra tolódik.
Jelezte: a bevándorláspárti szárny nem csinál titkot abból, hogy egy bevándorláspárti nagykoalíciót akar az EP-választás után. Sőt, a színfalak mögött ez a csoport „lényegében lepacsizta a dolgot”, és a zöldekkel, a liberálisokkal és a szocialistákkal egy bevándorláspárti nagykoalíciót akarnak. Azt is tudják, hogy a Fidesz sosem támogatna egy ilyet – mondta, hozzáfűzve: idehaza sem kötnek semmilyen koalíciót a volt miniszterelnök pártjával, a DK-val, és nem akarnak ilyen helyzetbe kerülni az európai színtéren sem.
amiből az fakad, hogy eltűri a kettős mércét, különösen ha közép-európai országokkal szemben alkalmazzák. Az EPP-nek vissza kell nyernie a szuverenitását, nem lehet egy ilyen „félbaloldali, sodródó párt” – mondta. Hozzátette: amikor az EP-választás után a Fidesz dönt arról, hogy a néppártban folytatja-e, akkor az egyik döntő szempont éppen az lesz, hogy folytatódik-e a kettős mérce alkalmazása, bevándorlásellenes lesz-e az EPP, kiáll-e a keresztény értékek védelme mellett, vagy tolódik továbbra is balra. Utóbbi esetben a Fidesznek valami új dolgot kell csinálnia – jelentette ki.
Orbán Viktor azt várja, hogy az EP-választás után „egy új Európa felépítésében aktív magyar részvétellel jöjjenek szebb idők”.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
1 hozzászólás