
Magas részvételt remél a vasárnapi magyarországi országgyűlési választáson Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki helyi idő szerint reggel nyolc óra előtt néhány perccel adta le szavazatát Budapesten, a XII. kerületben.
2014. április 06., 12:472014. április 06., 12:47
2014. április 06., 12:482014. április 06., 12:48
A kormányfő a voksolás után újságíróknak azt mondta, azért szeretne magas részvételt, mert az erőteljesebb kormányzati munkát tesz lehetővé, hiszen „nem mindegy, hogy milyen széles közösségnek a döntésén múlik aztán a parlamenti többség”.
„Abban reménykedem, hogy nagyon sokan fognak elmenni, és így akármilyen kormány is alakul, az nagy népi háttérrel és támogatással kezdheti meg a munkáját\" – fogalmazott Orbán Viktor, aki feleségével, Lévai Anikóval együtt szavazott a Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!