
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapta a lengyelországi krynicai gazdasági fórumon Az év embere díjat, a rendezvény legjelentősebb elismerését.
2016. szeptember 07., 16:552016. szeptember 07., 16:55
2016. szeptember 07., 16:562016. szeptember 07., 16:56
A díj keddi átvételekor Orbán Viktor azt mondta, ha őt kérdezték volna, sok kiváló jelöltet tudott volna felsorolni a kitüntetésre. Az elmúlt évek Közép-Európa magára találásának és reneszánszának nagy kezdőlépéseit jelentették, és a visegrádi csoportban kiváló kollégák vannak, akik mind lehettek volna az év emberei – tette hozzá.
A miniszterelnök szerint a kitüntetéseket valójában ügyeknek adják, az ügyeket pedig személyeken keresztül lehet képviselni. Sok ügy érdekében lépett sorompóba az elmúlt három évtizedben, de most a Közép-Európa érdekében végzett munkáját ismerhették el a kitüntetéssel – vélekedett.
Hangsúlyozta: Közép-Európa népeinek meg kell őrizniük hitbéli, nemzeti és történelmi identitásukat, „ez nem egy rossz gúnya, amit a modern korban le kell vetni, hanem páncél, amely megvéd”, segít a túlélésben és sikeressé tehet. Azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeknek erős az identitása – fűzte hozzá. Orbán Viktor azt mondta: mindenképpen meg kell védeni az identitásunkat, különben „nem jut nekünk hely a nap alatt”.
A kormányfő emellett kiemelte a magyar–lengyel barátság jelentőségét, a népek és a vezetők közötti jó kapcsolat fontosságát. A magyarok a lengyelek barátságát a legtöbbre tartják a világ népeivel ápolt barátságaik között, ezért a most kapott díj értékét növeli, hogy lengyelektől és barátságból kapta – hangoztatta a miniszterelnök.
A fórumon korábban tett sajtónyilatkozatában arról beszélt: a visegrádi országok egyetértenek abban, hogy szükség van az Európai Unióra, de nem akármilyen, hanem erős EU kell. A tájékoztatón Beata Szydlo lengyel kormányfő azt mondta, a V4-ek az Európai Unió leggyorsabban fejlődő csoportja, amely képes Európa jövőjét meghatározni. Orbán Viktor a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és Ukrajna miniszterelnökének társaságában tett nyilatkozatában kiemelte: ma az Unió ugyan gazdag, de gyenge, és ez a legrosszabb kombináció, ez \"hozta fejünkre a bajt\", a migrációt, amely egy ellenőrizetlenül zajló folyamat.
Egy panelbeszélgetésen a kormányfő arról beszélt: az európai álom Nyugat-Európából Közép-Európába költözött. Orbán Viktor a visegrádi országok és Ukrajna miniszterelnökeinek társaságában vett részt a beszélgetésen, amelyen kiemelte: az európai politikusok egy nemzedékének volt egy „titkos álma\", amely szerint az Európai Unióval el lehet érni azt, hogy a tagállamok elfelejtsék nemzeti és vallási identitásukat, meggyengüljön a történelmi identitásuk, és mindezt egy európai identitás váltsa fel. De kiderült, hogy nincs olyan identitás, amely kiválthatja a korábbit – vélekedett. Hozzáfűzte: bebizonyosodott, hogy az az ország sikeres, amelynek erős az identitása. Beata Szydlo lengyel kormányfő hangsúlyozta: minden uniós tagállamnak joga, hogy saját migrációs politikája legyen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!