
Kemény hangon bírálta a bukaresti hatóságokat hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök.
2016. február 29., 12:062016. február 29., 12:06
2016. február 29., 13:112016. február 29., 13:11
A kormányfő szerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben, háttérbe akarják szorítani a magyar kisebbség politikai vezetőit, amit szerinte megfelelő súllyal szóvá kell majd tenni.
A miniszterelnök a nagyköveti értekezleten értékelte Magyarország és a szomszédos államok viszonyát.
Mint ismeretes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hétvégén arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete. A politikus a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén úgy vélekedett: a korábban ismert, de kezelhetőnek gondolt magyarellenesség új köntösben jelent meg, és felerősödött.
„Mára az igazságszolgáltatást használják jogaink és javaink visszavonására, megcsonkítására, megkarcsúsítására” – jelentette ki az elnök. Úgy vélte, hogy hivatásos feljelentők keresetei alapján tervszerűen és folyamatosan születnek a jogcsorbító bírósági ítéletek. Kelemen közölte azt is, hogy Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön a korrupcióellenes harc jegyében „úgy fejezték le a közösséget” (függesztették fel tisztségükből a magyar polgármestereket) hogy sehol sem merült fel a korrupció gyanúja.
Egyébként a hétfői nagyköveti értekezleten Orbán Viktor az MTI tájékoztatása szerint a magyar-szlovák kapcsolatot rendezettnek, a magyar-szerbet kiegyensúlyozottnak nevezte, Horvátországról pedig úgy fogalmazott: „most próbáljuk rendezni a kapcsolatokat”, ami szerinte nem egyszerű feladat, mert „a kapcsolat szövete roncsolt\".
Szlovéniáról szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy elhanyagolt relációja a magyar külpolitikának, de komoly remények fűzhetők az együttműködéshez. A kormányfő beszélt Ukrajnáról is, jelezve: nem látni, hogy az országból mikor lesz egy nyugatos gazdasági szerkezettel rendelkező jogállam. Azt azonban megerősítette: Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és Magyarország között mindig legyen „valami”, vagyis ne legyen közös határa Oroszországgal.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!