Hirdetés

Orbán: nem időszerű az önkényuralmi jelképek tiltásának feloldása

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Orbán Viktor szerint amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, addig az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg. Orbán Viktor ezt hétfőn, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján mondta a rákoskeresztúri új köztemetőben, ahol felavatták a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlopot. A kormányfő hangsúlyozta: egy olyan korszak küszöbén állunk, amikor különösen fontossá válik az emlékezés és az emlékezet, ami nélkül nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet. „Fossz meg valakit a múltjától, és azt tehetsz vele, amit akarsz!” - fogalmazott.

MTI

2013. február 25., 13:472013. február 25., 13:47

Emlékeznünk kell arra – mondta -, hogy a 20. század volt az emberiség történetének talán legvéresebb évszázada, amelynek két szörnyű ideológiájához, a nácizmushoz és a kommunizmushoz milliók megkínzása, megnyomorítása és elpusztítása kötődik.

Orbán Viktor felidézte, 1990 előtt a rákoskeresztúri új köztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellája a nemzeti összetartozás és a kommunizmus elleni tiltakozás szimbolikus helyszínévé vált.

Szavai szerint ma egy olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt.

„Az is feladatunk, hogy ne engedjük meg, hogy azok az áldozatok, akiket a diktatúra képtelen volt az emlékezetünkből kitörölni, most mégis feledésbe merüljenek. Ne engedjük meg, hogy egy sehová sem vezető számháború keretei között a kommunizmus és a nemzetiszocializmus bűneit kijátsszák egymás ellen” - mondta a miniszterelnök.

„A nemzet együtt érző szívvel és a hála gondolatával hajt ma fejet az áldozatok emléke előtt” - zárta szavait Orbán Viktor.

Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vezetője az ünnepségen elmondott köszöntőjében kiemelte, az emlékoszlop állításának célja, hogy a jövő generációk is minden évben fejet hajtsanak az itt nyugvó hősi halottak emléke előtt, és ne feledkezzenek el arról, hogy ők az életüket áldozták a hazáért.

A hősi halottak emléke azt parancsolja, hogy soha többé ne kerüljön az ország olyan helyzetbe, amelynek ártatlanok százai és ezrei esnek áldozatul, és ne forduljon elő ismét, hogy „történelmünket meghamisító, idegen érdekeket szolgálók” kerüljenek hatalomra - fogalmazott.

Hangoztatta, meg kell cáfolni a hamis állításokat, és igazolni kell azokat, amelyeket „igyekeznek eltagadni”, mert nemcsak bűn és tévedés van Magyarország múltjában, hanem dicsőség, nagyság és eredményes küzdelmek is.

A köztemető 300-as parcellájában felavatott emlékoszlopon olvasható felirat szerint a sírkert 298-as, 300-as és 301-es parcellája nemzeti emlékhely, ahol az 1945 és 1956 után törvénytelen perekben, hamis vádak alapján elítéltek és kivégzettek földi maradványai nyugszanak. Ez a hely továbbá a kommunista elnyomás elleni tiltakozások szimbolikus tere, 1990 előtt a fennálló hatalommal szembeni, 1956 emlékét idéző néma tüntetések színhelye - áll az emlékoszlopon, amelyet egykori politikai üldözöttek, valamint a pártok, önkormányzatok, egyházak és a honvédség képviselőinek jelenlétében lepleztek le.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés