
Fotó: MTI
Semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának kedden adott interjúban.
2016. szeptember 27., 16:472016. szeptember 27., 16:47
2016. szeptember 27., 17:012016. szeptember 27., 17:01
„Ha kizárni talán nem is lehet, de ebben a pillanatban semmi erre utaló jel nincs, ami azért mégis megnyugtató\" – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette, akármi is volt a motiváció, mindenképpen gyalázatos tettről van szó.
„Úgy tűnik, valóban célzottan a rendőröket támadták meg\" – mondta Orbán Viktor. Közölte továbbá, hogy utasította Pintér Sándor belügyminisztert: bármi áron, de fogják el, „vadásszák le\" az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett.
Ugyanezzel az üggyel kapcsolatban Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője úgy vélekedett, motivációjának ismerete nélkül nehéz megtalálni a járőrpár súlyos sérülését kiváltó szombati Teréz körúti robbantás elkövetőjét.
A politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden elmondta, hogy a rendőrség különböző forgatókönyveket vizsgál. Közölte, bizonyos verziók fennállásakor könnyebb a tettes elfogása, míg más esetekben nehezebb. Példaként említette, hogy ha egy külföldi szervezet áll a robbantás mögött, és nem magyarok a felelősök, akkor már biztosan nem tartózkodnak az országban. Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy a rendőrség nagyon alaposan dolgozik, a legnagyobb profizmussal próbálja felgöngyölíteni az ügyet.
Egyébként a szombat esti budapesti Teréz körúti robbantás ügyében – amelynek feltételezett elkövetőjéről hétfőn közzétett egy videofelvételt és több fotót a magyar rendőrség – a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a nyomozást. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közleményében azt írta: a robbantás ügyében beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a támadás célpontjai „kifejezetten a rendőrök voltak\", így a nyomozás lefolytatása az ügyészség, azon belül a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik. A szóvivő közlése szerint a nyomozást több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatja a főügyészség. „Soron kívül, nagy erőkkel, a rendőrséggel együttműködve nyomoznak\" – emelte ki.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!