
Orbán Viktor szerint a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet a brüsszeli bürokratáktól
Fotó: MTI
Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy „Soros-jelentés" elkészítéséről van szó.
2017. május 19., 09:562017. május 19., 09:56
2017. május 19., 10:172017. május 19., 10:17
A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 című műsorában azt mondta, a Magyarországot érő támadások mögött a migráció áll – „az összes többi lényegtelen" –, létezik ugyanis egy olyan, párthatárokat is átlépő európai érdekközösség, amelynek célja évi több százezer idegen behozatala a kontinensre. „Ennek a gondolatnak az atyamestere, részben finanszírozója, szervezője Soros György" – tette hozzá.
„Az EP úgy döntött, egy Soros-jelentést készít Magyarországról, ilyenre már volt példa, a Tavares-jelentés, amely szégyenteljes kudarcot vallott" – mondta Orbán, aki szerint a mostani határozatot elolvasva „az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen".

A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az EP plenáris ülése, amelynek szerint a testület elkezdi előkészíteni az uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.
Példaként megemlítve a dokumentumnak a röszkei szír zavargóról szóló részét, amely szerint ezt az embert „tíz év börtönbüntetésre ítélték pusztán azért, mert a feszültségek oldására megafont használt, és három tárgyat hajított a határőrökre". „Valójában arról a szír emberről van szó, aki át akarta törni a kerítést a röszkei zavargásoknál, megafonnal lázította az embereket, és megtámadta a rendőröket" – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktort megkérdezték Manfred Weber európai néppárti frakcióvezető szavairól, miszerint a labda a magyar miniszterelnök térfelén pattog, ha megfelelően reagál, csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek. A kormányfő ezt úgy kommentálta: Kínában ilyet sosem mondanak, ez jól mutatja, hogy eltorzult az európai politika. Lehangolónak nevezte ezt az attitűdöt, azt, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól, azt, hogy Brüsszelben bárki – pártállástól függetlenül – megmondja egy tagállamnak, hogyan kell viselkednie.
„Európa lényege nem Brüsszelben van, hanem a tagállamokban. Európa nem Brüsszel, Európa az Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma" – fogalmazott. A miniszterelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett, „mi akarjuk megmondani, kikkel éljünk együtt és kikkel nem". Leszögezte, a brüsszeli támadások nem térítik el a kormányt a céljaitól, Magyarország ezután is a saját útját fogja járni; az energiaárak és az adók megállapításának jogát sem adja át a kabinet Brüsszelnek.
Kiemelte: az is egy európai álláspont, hogy ne változtassuk meg a létező hatáskör- és jogmegosztást, amit „közösen építettünk ki". Orbán Viktor végül azt mondta: Magyarország részt vesz a vitarendezési eljárásban, és „elmegyünk a falig", ha kell, a bírósági eljárás végéig. Arra a felvetésre, hogy mi következik, ha a bíróság szerint törvényt kell módosítania Magyarországnak, a kormányfő úgy reagált: ebben az esetben azt végre kell hajtani, de hogy „a végrehajtás pontosan mit takar (...), az majd egy következő küzdelem lesz".
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!