Hirdetés

Orbán az EU-csúcsról: nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Sikerült megakadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, az uniós csúcson nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozása után.

Hírösszefoglaló

2016. október 21., 15:592016. október 21., 15:59

2016. október 21., 16:032016. október 21., 16:03

A kormányfő sajtóértekezletén tudatta: általában véve is szerette volna levetetni azt a kérdést a napirendről, mert megítélése szerint erről soha nem lesz konszenzus a tagállamok között, ezért nincs értelme napirenden tartani. Mint mondta: ezt nem sikerült elérni, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök világossá tette, hogy a bizottság nem vonja vissza a javaslatot, így patthelyzet alakult ki.

Ennek feloldásáról Szlovákia segítségét kérte Orbán Viktor – írja az MTI. A kialakult helyzetről úgy fogalmazott: kicselezték az Európai Tanácsot, mivel a kvóta jogalkotási folyamatában háttérbe szorult. Orbán Viktor \"kültelki trükknek\" nevezte a nemzetállamok kijátszását, aminek szerinte hosszabb távon több a kára, mint a haszna, ráadásul az Európai Bizottság csapta be a tagállamokat, amelyben a szerződések őreként a leginkább bíznak. Kijelentette: elutasítjuk azoknak a tagállamoknak az érvelését, hogy Magyarország nem szolidáris, amikor elutasítja a menekültek befogadását. Hangoztatta: vannak tagországok, amelyek nem védik kellően a határaikat, pedig azok uniós határok is.

Juncker bízik benne, hogy megállapodnak Vallóniával CETA-ügyben
Az Európai Bizottság elnöke bízik benne, hogy a napokban sikerül majd megállapodásra jutni az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodásról (CETA) az azt akadályozó belgiumi Vallónia tartomány parlamentjével. Jean-Claude Juncker erről az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapját követően beszélt. Sajtótájékoztatóján Juncker arról számolt be, a másik komoly akadály elhárult az egyezmény elől, Kanada ugyanis beleegyezett, hogy 2017. december 1-jén eltörli a vízumkényszert a román és bolgár állampolgárokkal szemben, amennyiben meg tudnak állapodni a CETA-ról.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ugyanakkor kijelentette, Továbbra is aggodalomra ad okot a szabadkereskedelmi egyezmény kérdése, amelyet egy kivételével mindegyik tagállam elfogadott, „az ügy sokat árthat Európa megítélésének”. „A polgárainkat egyre jobban aggasztja, hogy az általunk tárgyalt kereskedelmi megállapodások az ő érdekeiket szolgálják-e. Attól tartok, nem tudjuk folytatni a szabadkereskedelmi egyezmények megkötésére irányuló egyeztetéseket, ha nem bizonyítjuk, hogy komolyan vesszük az európai fogyasztók, munkások és vállalatok érdekeit” – mondta Tusk újságírók előtt.

Schengen visszaállítása csak a menekültkérdés megoldása után lehet. A magyar álláspontot ismertetve Orbán Viktor kijelentette: egy kérdést tartunk ezzel kapcsolatban fontosnak: nem csak a közös határőrizeti rendszert felállítását kell sürgetni, hanem annak betartatását. Lehetett volna jobb határozottabb szöveg.

Másik magyar javaslat volt, hogy menekülttáborokat az Unión kívül hozzanak létre. Hogy a gazdasági bevándorlókat és az igaz menekülteket különválasszuk. Erről sem hoztunk döntést – közölte Orbán Viktor. Hozzátette: a magyar álláspont szerint sokkal humánusabb nem beengedni a bevándorlókat és a menekülteket, mint évek után az Unió területéről kiutasítani őket. Az EU tagállamai szerint jók a már megkötött megállapodások, ezért nem lesz szükség ún. hotspotok-ra az EU határain kívül.

Egy kérdésre válaszolva megismételte: nem a bajt akarják exportálni, hanem a bajt akarják ott kezelni, ahol az történt. Nem élhet minden ország szimpátiával az Egyesült Királyság felé, de a döntést az Egyesült Királyság polgárai hozták meg, és a következő ezer évben is egymás mellett kell élnünk.

Nagyon reméli, hogy az amerikai külügyminisztérium rosszallása eljut a médiatulajdonosok felé. Nem fordultak a Népszabadság ügyében a magyar kormányhoz – közölte egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor. A sajtószabadság kérdésével kapcsolatban: a kormány azzal tud foglalkozni, amikor az a kormányhoz fordul. Reméli, hogy más baloldali lapoknál lesz munkája a Népszabadság munkatársainak. A letelepedési kötvény ügyében a nemzetgazdasági miniszter felülvizsgálatot fog tartani, de nem tudja elképzelni Orbán Viktor, hogy egy kötvény kérdését összekötnék az alaptörvény-módosítással.

Ukrajna az uniós vízummentesség minden feltételének eleget tesz, Ukrajnának mielőbb meg kell kapnia a vízummentes utazás lehetőségét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek tanácskozása után. A miniszterelnök tudatta: az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy \"ne fektesse\" tovább az ügyet.

Szó esett az orosz szankciókról: a magyar kormányfő szerint a Szíriában kialakult helyzet miatt nem enyhítés, hanem szigorítás perspektíváját akarták kinyitni, döntés a szankciókról decemberben lesz. Nemzetközi jogba ütköző cselekedeteket nem szabad elkövetni sehol a glóbuszon, egy entitásnak sem. Ezzel kapcsolatban egy kérdésre válaszolva elmondta: nem tartja jónak, hogy éjfél után tárgyaltak Szíriáról, és Oroszországról, ezzel kapcsolatban a munkamódszerekben változásokat szeretnének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés