Hirdetés

Orbán: amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát

Orbán szerint Brüsszelben „papírízű”, nem működő javaslatokat dolgoznak ki •  Fotó: MTI

Orbán szerint Brüsszelben „papírízű”, nem működő javaslatokat dolgoznak ki

Fotó: MTI

Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen – jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti látogatását.

MTI

2017. július 21., 14:492017. július 21., 14:49

2017. július 21., 14:512017. július 21., 14:51

A kormányfő úgy fogalmazott: minden nemzet a marsallbotját a saját zsebében viseli, és amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát. „Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az érdekeit, az a nemzet nincsen, vagy ha még most van is, el fog tűnni” – hangoztatta.

Orbán Viktor értelmes munkamegosztást szorgalmazott az unión belül, értékelése szerint az áradatot nem lehet Brüsszelből megállítani és jó migránspolitikát folytatni. „Nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára és nincs szükségünk közös európai menekültügynökségre, abból csak káosz, baj és szenvedés lesz" – jelentette ki. Értékelése szerint Brüsszelben „papírízű”, nem működő javaslatokat dolgoznak ki, a leghumánusabb vezető szerepében tűnnek fel, miközben százával fulladnak a vízbe az emberek, nő a terrorveszély és az antiszemitizmus Európában.

Hirdetés

Példaként beszélt arról, hogy Magyarország három hónapot várt az európai megoldásra a balkáni áradat idején, majd annak híján lezárta a határait, módosította a szükséges törvényeket, felépítette a kerítést, megállította az áradatot.

„Ezt javaslom mindenkinek” – mondta. Olaszországnak szerinte két lehetősége van, vagy „bezárják a boltot", vagy elfogadják a segítséget. Szerinte az osztrákoknál és a németeknél „betelt a pohár”, és ha lezárják a határt, a migránsok mind ott maradnak náluk. Az európai kultúra egyik legfontosabb bölcsőjeként hivatkozott Olaszországra, amely kulcsfontosságú a mediterrán térségben, ezért egy stabil és erős ország igényét fogalmazta meg.

A kormányfő kitért arra is, hogy a V4 kifejezte csatlakozási szándékát a német és olasz néppárti belügyminiszterek javaslatához, amely szerint Líbiában kell megállítani a bevándorlást. Arra a felvetésre, hogy a szétszabdalt észak-afrikai ország egyik kormánya nem kér az EU segítségéből, azt felelte: ott katonai akciókat kell végrehajtani. Orbán Viktor bírálta, hogy az unió támogatja azokat az ngo-nak nevezett szervezeteket, amelyek együttműködnek az embercsempészekkel. „Az olasz sajtó tele van azokkal a bizonyítékokkal, hogy a Soros György által támogatott szervezetek hogyan működnek együtt annak érdekében, hogy Európából egy kevert népességű kontinenst hozzanak létre" – tette hozzá.

A miniszterelnök az interjúban beszámolt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti látogatásáról is, amelyet történelmi jelentőségűnek nevezett. Azt mondta, a miniszterelnök azért érkezett, hogy megvitassa, hogyan lehet Magyarországgal együttműködni a következő évtizedekben. „Találtunk is kulcsot az ajtóhoz" – mondta, példaként hozva, hogy az izraeli high-tech cégek fogadnak olyan magyar mérnököket, egyetemistákat, fejlesztőket, akik később ebben az iparágban akarnak dolgozni, és így hozzáférhetnek a legmodernebb izraeli technológiához is.

Orbán Viktor Benjámin Netanjahu és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök budapesti látogatása, valamint az ankarai magyar-török csúcs közös pontjaként jellemezte, hogy a magyar emberek megvédéséről, a külső védelmi vonalak felépítéséről szóltak. Ezek kulcsországok az Európai Unió számára – folytatta –, amelyek ha az illegális migrációhoz vezető terrorista akciókat nem tudják megfékezni a Közel-Keleten, ha Törökország nem tartóztatja fel a migránsokat, ha Egyiptom 100 milliós népessége megmozdul, és ha Izrael a katonai erejével nem lép fel rendszeresen a militáns terrorcsoportokkal szemben, akkor Európa felé újabb és újabb migránsáradat indul meg.

A kormányfőt szombati tusnádfürdői beszéde apropóján kérdezték a korábbi, illiberális demokráciáról tett kijelentéséről is. Véleménye szerint lehetett gondolni, hogy szavaiból egy liberális ellentámadás bontakozik ki, de ennek jelentőségét nem becsülné túl. El kell utasítani azt, hogy Magyarországon a liberális azt jelentse, hogy ha nem a liberálisok nyerik a választást, akkor nincs többé demokrácia. „Mi az illiberális megközelítés hívei vagyunk, a demokrácia az demokrácia, nem kell hozzá jelzőt fűzni" – hangoztatta, nevetségesnek nevezve, hogy egy liberális párt veresége esetén az az első reflex, hogy megszűnt a demokrácia.

A kormányfő az interjúban azt is kijelentette: nincs olyan rendezvénye a világnak, amit Budapest városa ne tudna megszervezni. A vizes világbajnokság a bizonyíték arra, hogy ez így van – értékelt, kifejtetve: noha egy futball-világbajnokság megszervezése nem lenne ésszerű, minden más, amit a modern világban közösségi rendezvényként létre lehet hozni, annak házigazdájaként a magyar főváros bátran jelentkezhet. „Ez nagy erő, nagy tudás és büszkeségre adhat okot" – jelentette ki, személyes elkötelezettségeként megjelölve, hogy Magyarországot erős országgá tegye.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés