
Az eddigi adatok szerint négyen sebesültek meg
Fotó: X
Rakétacsapást mért Oroszország pénteken a dél-ukrajnai Odesszára, az eddigi adatok szerint négyen sebesültek meg, károk keletkeztek a kikötői infrastruktúrában és kereskedelmi hajóban – közölte Oleh Kiper, a megye kormányzója.
2024. szeptember 20., 18:252024. szeptember 20., 18:25
Hozzátette, hogy az előzetes információk szerint egy Iszkander-M típusú orosz rakéta roncsai rongálták meg a kikötőt és a karib-tengeri Antigua zászlója alatt közlekedő hajót.
Szerhij Tyurin, a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megye kormányzója a Facebookon azt írta, hogy éjszakai támadása során egy orosz kamikaze drónt rögzítettek, amint elhaladt a hmelnickiji atomerőmű közvetlen közelében.
– fűzte hozzá a kormányzó. A szintén nyugat-ukrajnai Lviv megyéig is elrepült egy orosz drón.
„A légvédelmi erők megsemmisítettek egy orosz támadó drónt a lvivi régióban, a lehulló roncsok tüzet okoztak az egyik faluban” – közölte Makszim Kozickij, a megye kormányzója.
A déli Herszon megyét és az azonos nevű megyeszékhelyt is támadták éjjel és a reggeli órákban az orosz erők, egy ember meghalt, öten pedig megsebesültek – közölte a régió kormányzói hivatala az orosz támadások következtében.
A kelet-ukrajnai Harkiv megye ügyészi hivatala arról tájékoztatott, hogy reggel az orosz hadsereg Csuhujiv térségét ágyúzta, aminek következtében ketten megsérültek. Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 640 ezret, az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett húsz orosz harckocsit, 35 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 52 drónt.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!