2012. január 16., 14:152012. január 16., 14:15
„Francesco Schettino kapitány hibákat követett el. Önhatalmúlag hajtotta végre a semmilyen módon nem engedélyezett manővert” – fogalmazott Pier Luigi Foschi.
A Costa Crociere elnöke és egyben vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a hajózási társaság még nem ismeri az óceánjáró fekete dobozának információit, mivel ez az ügyészség birtokában van.
„A hajók számítógépen előre rögzített, műholdas műszerekkel ellenőrzött útvonalat követnek, ha erről letérnek, hang- és fényjelzés is értesít a veszélyről” – hangoztatta Foschi. Hozzátette, hogy a Costa Crociere sértett félnek tartja magát. „Egyelőre nem döntöttünk arról, hogy jogi eljárást indítunk-e a kapitány ellen, megvárjuk a vizsgálat lezárását” – mondta.
Foschi több alkalommal könnyeivel küzdve nyilatkozott az olasz és külföldi újságíróknak.
Kijelentette, hogy a Costa Concordia legénysége „hősként viselkedett”, mivel két óra alatt több mint négyezer embert tudott kimenekíteni a folyamatosan dűlő hajóról. „Mintha egy kisebb várost evakuáltak volna” – fogalmazott. „Az eltűntek között utasok és a személyzet tagjai is vannak” – erősítette meg.
Foschi hangsúlyozta, hogy a Costa Concordia korábban utasai evakuálási gyakorlaton vettek részt, kivéve azokat, akik a legutolsó szárazföldi állomáson, Civitavecchiában szálltak fel a hajóra. A baleset az indulás után három és fél órával történt: „az utolsóként felszállt utasokat a kabinjukban sugárzott videó tájékoztatta a biztonsági tudnivalókról”.
Foschi elmondta, hogy a hajó elmozdítása előtt eltávolítják a duplafalú tartályban levő, 2300 tonna üzemanyagot, amelyből eddig semmi sem szivárgott a tengerbe. A roncsot és az utasok személyes tárgyait a hatóságok védik a tolvajoktól.
Ami az utasok kártérítését illeti, Foschi kijelentette, hogy a Costa Crociera stabil anyagi háttérrel rendelkezik és biztos benne, hogy a kárvallottakkal kielégítő megoldást találnak.
A mentési munkálatok hétfőn meghatározatlan időre leálltak a megromlott időjárási viszonyok miatt. A túlélőket kereső búvárokat és tűzoltókat is eltávolították a hajóról.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.