
Fotó: Barabás Ákos
Hosszú évek óta tartó jogi huzavona után az Európai Bizottság kedden nyilvántartásba vette a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést.
A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért nevű kezdeményezését a korábbi elutasítás után ismét benyújtó Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kérte a brüsszeli testületet, hogy biztosítson egyenlő lehetőséget a különböző uniós alapokhoz való hozzáférésre annak érdekében, hogy az EU fejlődését és kulturális sokszínűségét fenn lehessen tartani.
Az Európai Bizottság jogi szempontból elfogadhatónak ítélte a kezdeményezést, és a nyilvántartásba vétele mellett döntött. A május 7-ei hivatalos regisztrációt követően egy év áll majd rendelkezésre egymillió támogató aláírás összegyűjtésére legalább hét különböző uniós tagállamból. Ha ez sikerül, az Európai Bizottságnak három hónapon belül reagálnia kell: elfogadhatja, de el is utasíthatja a kérelmet, azonban a döntését mindenképpen indokolnia kell.
Az Európai Bizottság 2013-ban úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem is jegyezte be a kezdeményezést. Az elutasító határozatot az SZNT megtámadta az Európai Bíróságon. A perbe Románia, Szlovákia és Görögország a bizottság, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be. A 2016-os elsőfokú ítélet még a bizottságnak adott igazat, de a fellebbezés nyomán a bíróság 2019. március 7-én megsemmisítette a bejegyzést elutasító határozatot.
Izsák Balázs SZNT-elnök korábban közölte, a szervezet az aláírásgyűjtés szervezésére összpontosít azt követően, hogy a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés beterjesztői győztek az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Izsák úgy értékelte, hogy új kaput sikerült megnyitni az SZNT számára, és ha az Európai Bizottság bejegyzi a polgári kezdeményezést, uniós szinten folytatják a Székelyföldért, a székelyekért indított akciót.
Örömének adott hangot az SZNT kezdeményezése perében született ítélet kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki szerint a szövetség által elindított Minority SafePack és az SZNT kezdeményezése erősíti egymást. Kelemen szerint az RMDSZ támogatni fogja az aláírásgyűjtést, amint erre sor kerül. Üdvözölte az Európai Unió Bíróságának döntését az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége is, hangsúlyozva, minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az SZNT kezdeményezését, s erre kéri az összes erdélyi magyar politikai és civil szervezetet is.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!