Hirdetés

Nobel-békedíjjal jutalmazták az atomfegyverek elleni fellépést

Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke a pénteki bejelentéskor •  Fotó: Nobel-bizottság

Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke a pénteki bejelentéskor

Fotó: Nobel-bizottság

Az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés, az ICAN kapja az idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság elnöke, Berit Reiss-Andersen.

MTI

2017. október 06., 12:582017. október 06., 12:58

2017. október 06., 14:012017. október 06., 14:01

A bizottság indoklása szerint azért ítélte oda a genfi székhelyű civilszervezetnek a díjat, mert ráirányította a figyelmet arra, milyen katasztrofális következményekkel járhat atomfegyver bevetése a Földön, valamint kiemelkedő erőfeszítéseket tett az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötéséért. A 9 millió svéd koronával (közel egymillió euró) járó díjat december 10-én adják át Oslóban.

A kitüntetett szervezet, az ICAN szóvivőjének pénteki reagálásából kiderül, kitörő örömmel fogadta az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés, hogy idén ők kapják a Nobel-békedíjat. „Képzelheti, hogy repesünk a boldogságtól. Ez remek hír” – mondta a Reuters hírügynökségnek Daniela Varano, aki szerint a díj az atomfegyverek betiltásáért küzdők sokéves munkájának elismerése, különös tekintettel a Japánt ért atomtámadások túlélőire, a hibakusákra.

Hirdetés

Beatrice Fihn, a szervezet igazgatója elmondta, pár perccel a bejelentés előtt felhívták, de a hivatalos bejelentésig azt hitte, csak tréfa, hogy ők kapják a Nobel-békedíjat, amit óriási megtiszteltetésnek nevezett.

Mind mondta: ez üzenet az atomhatalmaknak, az ICAN pedig az elismerést arra fogja használni, hogy minél több országot rávegyen, hogy csatlakozzanak az atomfegyvertilalmi egyezményhez.

Az elmúlt tíz év Nobel-békedíjasai

2007 - Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) azokért az erőfeszítéseikért, amelyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztésére, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések alapjainak lefektetésére tettek.
2008 - Martti Ahtisaari volt finn államfő számos nemzetközi konfliktus megoldásáért több kontinensen és több mint három évtizeden át tett fontos erőfeszítéseiért.
2009 - Barack Obama amerikai elnök a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéseiért.
2010 - Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) bebörtönzött kínai ellenzéki, másként gondolkodó az alapvető emberi jogok érvényesüléséért folytatott békés küzdelméért.
2011 - Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnök asszony és honfitársa, a nőket a polgárháború ellen mozgósító Leymah Gbowee, továbbá a jemeni nőjogi és demokráciapárti aktivista Tavakkul Karman „a nők biztonságáért és a béke megteremtése érdekében folytatott politikai szerepvállalási jogukért folytatott erőszakmentes küzdelmükért”.
2012 - Az Európai Unió az európai kontinens békés fejlődésében, a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében játszott meghatározó szerepéért.
2013 - A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért.
2014 - Az indiai Kailás Szatjárti és a pakisztáni Malala Juszafzai a gyermekek jogainak védelmében, a gyermekek és fiatalok elnyomása ellen és tanuláshoz való joguk védelmében folytatott harcukért.
2015 - A tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett, mert nagyban hozzájárult a tunéziai plurális társadalom felépítéséhez, „alternatív, békés politikai folyamatot indított el, amikor az ország a polgárháború szélére sodródott”.
2016 - Juan Manuel Santos kolumbiai elnök a kolumbiai fegyveres konfliktus lezárásáért tett erőfeszítéseiért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés