Hirdetés

Nizzai merénylet: újabb két eltűnt román állampolgár?

Meg nem erősített információk szerint az eddig nyilvántartott egy személyen kívül további két román állampolgár tűnt el a csütörtök esti nizzai merénylet után.

Balogh Levente

2016. július 18., 15:462016. július 18., 15:46

2016. július 18., 19:032016. július 18., 19:03

Az adat az áldozatokat feltüntető Facebook-oldalon tűnt fel, eszerint két, vakációját a dél-franciaországi városban töltő fiatalról van szó. A külügyminisztérium ugyanakkor nem erősítette meg az értesülést. A 84 halálos áldozatot és több mint kétszáz sebesültet követelő merényletben a hivatalos adatok szerint egy magyar és négy román állampolgár sérült meg, egy román férfit eltűntként tartanak nyilván.

Eközben hétfőn Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter azt közölte: a terrortámadás elkövetője és a terrorcsoportok, mégpedig az Iszlám Állam dzsihadista szervezet közötti kapcsolatokat a nyomozás még mindig nem állapította meg. „Az elkövetés módja teljesen az, ami az Iszlám Állam felhívásaiban szerepel\" – mutatott rá a tárcavezető. Hétfő reggel hatan voltak még őrizetben az üggyel kapcsolatban, köztük az a 38 éves albán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szerezte be azt a 7,65-ös kaliberű pisztolyt a merénylőnek, aki ezzel többször adott le lövéseket a kiérkező rendőrökre, mielőtt végeztek volna vele.

Amúgy kiderült, a tunéziai férfi a támadás végrehajtása előtt kétszer is felkereste a merénylet helyszínét. Mohamed Lahouaiej-Bouhlel július 12-én és 13-án is járt a július 14-i támadáshoz használt teherautóval a város tengerparti sétányán. Az ügyben meghallgatott több száz tanú közül sokan megerősítették, hogy míg a férfit korábban nem érdekelte a vallás, ez az utóbbi időben hirtelen megváltozott.

Rokonok és barátok nyilatkozataiból kiderült, hogy Lahouaiej-Bouhlel alkoholt ivott, marihuánát szívott és még disznóhúst is evett, vagyis egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy hívő muszlim. Tunéziában élő apja szerint a muszlim böjti hónap, a ramadán idején nem imádkozott és nem is böjtölt. Egyik testvére azt mondta róla, hogy pszichés problémái voltak, amikor 2005-ben átköltözött Franciaországba, és ezért orvosi segítséget is kért.

A Le Journal du Dimanche című vasárnapi francia lap értesülése szerint a férfi a tettét megelőző héten kivette számlájáról az összes pénzét. A merénylet előtti napon még az autóját is eladta, és közeli ismerőseinek nyíltan vallott radikalizálódásáról. A nizzai vérfürdőt megelőző napokban nagyjából 100 ezer eurót küldött illegális módon Tunéziában élő családjának – ezt a férfi bátyja fedte fel a Daily Mail című brit tömeglapnak. 

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter hétfőn közölte: Franciaország két légicsapást hajtott végre az IÁ állásai ellen a merénylet óta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés