
Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő
Fotó: Facebook/Hölvényi György
Folytatódni fog a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is – közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn, a pártcsalád brüsszeli politikai gyűlésének szünetében.
2020. február 03., 20:072020. február 03., 20:07
2020. február 03., 21:032020. február 03., 21:03
A néppárti politikus az Európai Parlamentben magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Donald Tusk, az EPP elnöke napirend előtti beszámolójában befejezetnek mondta a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testületnek a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét értékelő vizsgálatát.
„A szóbeli jelentés alapján egyetértés abban mutatkozott, hogy a Fidesz tagságának felfüggesztése maradjon érvényben, valamint abban, hogy a párbeszédet folytatni kell” – mondta Hölvényi. Közölte, javaslat született arról, hogy a pártcsalád jövő év első felében kongresszust szentel az EPP értékeiről folytatott vitának. Arról, hogy a rendezvényen a Fidesz körüli párbeszéd kérdése napirenden lesz, a politikus azt monda: ez „természetes, amire tulajdonképpen büszkék is lehetünk„. „Amilyen helyzetben van Európa, egy ilyen rendezvény jót tesz” – tette hozzá Hölvényi György.
„Határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban (EPP), mivel nincs elmozdulás, látható változás, elégséges előrelépés a Fidesz politikájában arra vonatkozóan, hogy meg akarna felelni az olyan demokratikus normáknak, mint a jogállamisági elvek vagy a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartása” – jelentette ki Donald Tusk, a pártcsalád elnöke Brüsszelben. Tusk az EPP politikai gyűlését követően leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően. Hozzátette, az esetleges visszafogadás nem megbeszélések vagy egyeztetések kérdése. „Nem a közös értékekről szóló kompromisszumok árán érhető el, az csakis a Fidesz politikájának megváltozásától függ” – húzta alá a lengyel néppárti politikus.
A felfüggesztésről 2019. március 20-án döntött az EPP politikai közgyűlése az elnökség, illetve a Fidesz megegyezése alapján, a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke az ülést követően kijelentette, hogy pártja egyoldalúan függesztette fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban a felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Mint közölte, a Fidesz is felállította a maga „három bölcs emberének bizottságát” – amely tárgyal a néppárt delegáltjaival –, és jelentést vár tőlük arról, hogy az európai parlamenti választás után hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!