
Nem sikerült megállapodnia az Egyesült Államoknak és Oroszországnak a szíriai tűzszünetről, illetve katonai együttműködésről, bár a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G20 csoport kínai, Hangcsouban zajló tanácskozásának második, hétfői zárónapján Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök négyszemközt is tárgyalt a témáról.
2016. szeptember 05., 19:202016. szeptember 05., 19:20
2016. szeptember 05., 19:472016. szeptember 05., 19:47
A több mint egyórás informális megbeszélésről egyelőre csak annyit tudni, hogy Szíria és Ukrajna volt terítéken. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a RIA orosz hírügynökség szerint azt mondta, hogy a „találkozó a vártnál tovább tartott”, és „jól ment”, a „munka pedig folytatódni fog”.
A tanácskozást megelőzően a két ország külügyminisztere, John Kerry és Szergej Lavrov is tárgyalt a polgárháború sújtotta közel-keleti államban folytatandó együttműködés lehetőségeiről, az amerikai delegáció egyik tagja azonban közölte: a megbeszélések eredménytelenül végződtek. Az egyeztetésen az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni közös fellépés és a civil áldozatok számának csökkentése jelentette a fő témát, a két külügyminiszter azonban nem tudott túllépni az ellentéteken. Moszkva ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy a Washington által támogatott lázadókat teljesen megtisztítsák az al-Kaida nevű terrorszervezethez kötődő fegyveresektől.
Az orosz külügyminisztérium hétfői tájékoztatójában hangsúlyozta: semmi szükség drámai kijelentéseket tenni amiatt, hogy Kerry és Lavrov nem jutott megállapodásra Szíria ügyében.
Ez már a második találkozó rövid időn belül, amelyen Kerry és Lavrov nem tudott megegyezni, legutóbb augusztus 26-án, Genfben próbáltak közös nevezőre jutni. Legközelebb várhatóan szeptember 18-án, New York-ban, az ENSZ-közgyűlés apropóján találkoznak egymással.
Mint ismeretes, a Szíriában zajló polgárháborúban az Egyesült Államok a Bassár al-Aszad elnökkel szemben álló szunnita lázadókat támogatja, Oroszország viszont ragaszkodik Aszad hatalomban maradásához. Az IÁ mindkét fél számára legyőzendő ellenséget jelent, a közös katonai fellépést azonban hátráltatják a politikai viták.
Elűzték az Iszlám Államot a török határról
A még megmaradt utolsó állásokat is megtisztították a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők – jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet is. A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékeltnek mondott ellenzéki fegyveres csoport török repülőgépek és harckocsik támogatásával új frontot nyitott vasárnap a szíriai török offenzíva első napján, augusztus 24-én visszafoglalt Dzserablúsztól 55 kilométerre nyugatra, ahol az Iszlám Állam birtokában volt még két település, és azokat is felszabadították.
A dzsihadisták ezzel elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan harcosokat, fegyvert és lőszert kaphattak – emelik ki a hírügynökségek. A felkelők már mintegy 90 kilométer hosszú területsávot tartanak ellenőrzés alatt Törökország határa mentén. Az Eufrátesz Pajzs nevű török hadműveletnek ez volt az egyik fő célja. A másik a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet visszaszorítása az Eufrátesz keleti partjára.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!