
Előny? Nicușor Dan pozitívan látja részvételét a Béketanács ülésén
Fotó: Presidency
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat valós helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
A román közszolgálati rádiónak adott interjúban Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia megfigyelőként jelen lesz a Donald Trump amerikai elnök által életre hívott Béketanács február 19-i ülésén Washingtonban.
Úgy véli, ennek a döntésnek fontos üzenete van, mert
Az, hogy Románia elnöki szinten képviselteti magát az ülésen, „segíteni fog tisztázni egyszer s mindenkorra – diplomáciai szempontból és a polgárok előtt is – a Románia és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat valós helyzetét” – tette hozzá az elnök.
Washingtoni tartózkodása kapcsán az államfő az Agerpres szerint azt is elmondta, hivatalos találkozók egyelőre nem szerepelnek a programjában, de informális megbeszélésekre sor kerülhet.

Románia számos módon profitálhat abból, hogy Nicușor Dan elnök részt vesz a Donald Trump által kezdeményezett Béketanácsban, annak ellenére, hogy az ország kezdetben csak megfigyelői státuszban lesz jelen.
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra annak a román állampolgárnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombaton császártöltési otthonában megölt egy férfit – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Irán egyelőre nem képes újra megnyitni a Hormuzi-szorost a hajóforgalom előtt, mivel nem tudja felkutatni és eltávolítani az összes tengeri aknát, amelyet a háború során telepített – nyilatkozták amerikai tisztségviselők a The New York Timesnak.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Írország budapesti nagykövetsége figyelmeztetést tett közzé a közösségi oldalán, miszerint a vasárnapi országgyűlési választások miatt a Magyarországra utazóknak körültekintőknek kell lenniük, mert tüntetések, fokozott biztonsági ellenőrzések várhatóak.
Ukrajna jelenleg három országgal folytat biztonsági tárgyalásokat a drónok elleni védelemről, és ukrán szakemberek már lelőttek ukrán gyártmányú elfogó repülőgépekkel iráni Sahed drónokat a Közel-Keleten – tudatta Volodimir Zelenszkij.
Kirill Dmitrijev, a Kreml megbízottja az Egyesült Államokba utazott, és tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnök kormányának képviselőivel – jelentette a Reuters csütörtökön.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint.
szóljon hozzá!