
Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu
A Hamász palesztin iszlamista szervezet zászlóalj-parancsnokainak mintegy felével végeztek az izraeli csapatok a Gázai övezetben – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedd esti sajtótájékoztatóján.
2023. december 06., 08:052023. december 06., 08:05
Az izraeli hadsereg szerint a terrorszervezet összesen 24 – egyenként mintegy ezer fős – katonai alakulattal rendelkezik.
„Nem felejtünk és nem bocsátunk meg” – jelentette ki az izraeli kormányfő.
„A következő napon: Gázát le kell fegyverezni. És ahhoz, hogy Gázát lefegyverezzék, csak egyetlen erő van, amely ezt biztosítani tudja – és ez az erő az IDF” – mondta Netanjahu.
Joav Galant izraeli védelmi miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nem marad egyetlen Hamász-zászlóalj sem, amely veszélyt jelenthetne Izrael számára. Mint mondta, a Hamász apránként elveszíti ellenőrzését a Gázai övezet felett.
Kiemelte: a terrorszervezet időközben már megértette, hogy senki sem fogja megmenteni őket, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah.
Az izraeli hadsereg közlése szerint csapatai jelenleg a Gázai övezet déli részében található Hán-Júnisz városának „szívében” vannak, de az északi térségben is heves összecsapások folynak. Tekintettel „a megölt terroristák és az összecsapások számára, valamint a légi és szárazföldi tűzerő bevetésére”
Herci Halevi vezérkari főnök közölte, hogy az izraeli csapatok jelenleg Hán-Júnisz bekerítésére törekszenek.
Izrael hétfőre a Gázai övezet egész területére kiterjesztette hadjáratát a radikális iszlamista Hamász ellen, válaszul a palesztin szélsőségesek október 7-i összehangolt támadására, amely több mint 1200 ember életét követelte Izrael déli részén. Gázai egészségügyi források legfrissebb közlése szerint a harcok kirobbanása óta a halálos áldozatok száma 16 248-ra nőtt, a sebesülteké pedig 42 ezerre. Több ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Eddig 800 alagútlejáratot találtak, ebből sokat felrobbantottak.
Amerikai katonai illetékesek szerint a jelenlegi átfogó Gáza elleni hadművelet januárig tarthat, ezt követően közvetlenül a Hamász fegyvereseit és parancsnokait célzó, helyi jellegű akciók jöhetnek.
Közben
„Az elmúlt hetekben a támadások túlélői és szemtanúi beszámoltak az elképzelhetetlen kegyetlenségről. Nők megerőszakolásáról – többszöri megerőszakolásról – és testük megcsonkításáról még életükben, női holttestek meggyalázásáról, a Hamász terroristái a lehető legtöbb fájdalmat és szenvedést okozzák a nőknek és lányoknak, majd meggyilkolják őket. Ez megdöbbentő” – mondta Biden egy bostoni adománygyűjtő rendezvényen.
A világ – mondta – „nem nézheti tétlenül, hogy mi történik. Mindannyiunk feladata ..., hogy határozottan, kétértelműség nélkül elítéljük a Hamász terroristáinak szexuális erőszakát”.
Eközben Antony Blinken külügyminiszter kedden bejelentette:
Közleménye szerint az amerikai kormány által kedden életbe léptetett új vízumkorlátozások olyan személyeket vesznek célba, akik feltételezése szerint „összefüggésbe hozhatók a béke, a biztonság vagy a stabilitás aláásásával Ciszjordániában, ideértve az erőszakos vagy az olyan egyéb cselekményeket, amelyek hatására mások nem férnek hozzá alapvető szolgáltatásokhoz”.
Antony Blinken a dokumentumban konkrét személyeket nem nevezett meg, viszont tudatta, hogy a büntetőintézkedéssel sújtott személyek közvetlen családtagjai szintén vízumkorlátozás alá eshetnek.
A közlemény a döntés előzményeként tünteti fel, hogy
Blinken emlékeztetett arra, hogy múlt heti izraeli látogatásán világossá tette: az Egyesült Államok saját jogkörben kész lépéseket tenni az erőszakos zsidó telepesekkel szemben, Joe Biden elnök pedig többször is elfogadhatatlannak nevezte a szóban forgó támadásokat.
A bejelentés azzal zárul, hogy az Egyesült Államok továbbra is mindent elkövet az erőszakos cselekmények elkövetőinek elszámoltatása érdekében, függetlenül attól, hogy kik az elkövetők és kik az áldozatok. „A továbbiakban is kapcsolatban leszünk Izraellel, hogy világossá tegyük számára: többet kell tennie azért, hogy megvédje a palesztinokat a szélsőséges támadásoktól” – írta Blinken. Hozzátette: ugyanígy a Palesztin Hatóság figyelmét is felhívják arra, hogy fékezze meg a zsidókat megtámadni akaró szélsőséges palesztinokat.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.
A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.
Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.
Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
szóljon hozzá!