Hirdetés

Nemzeti konzultációt rendeznek Magyarországon a „Soros-tervről”

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke és Kósa Lajos leendő miniszter

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke és Kósa Lajos leendő miniszter

Meg kell ismerni a magyar emberek véleményét a „Soros-tervről”, ezért a Fidesz-frakció felkérte a kormányt, hogy bonyolítson le egy nemzeti konzultációt róla – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, Velencén, a háromnapos Fidesz-KDNP-frakcióülés helyszínén.

MTI

2017. szeptember 14., 11:172017. szeptember 14., 11:17

2017. szeptember 14., 11:282017. szeptember 14., 11:28

A politikus úgy fogalmazott: a „Soros-tervnek” része évi egymillió bevándorló befogadása Európába, a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztása, a kerítés, a határzár elbontása, a nyitott határok megvalósítása és a bevándorlók 9 millió forintnak megfelelő eurónyi anyagi támogatása, aminek finanszírozására pedig Soros György szerint mintegy 30 milliárd eurós hitelt kellene felvenniük az európai országoknak.

Kósa Lajos azt mondta: a kvótaperben született európai bírósági döntés szélesre tárja a kaput a „Soros-terv” megvalósítása előtt, hiszen az Európai Bizottság migrációs ügyekkel foglalkozó biztosa az ítélet után szinte azonnal bejelentette, hogy elkezdik az állandó – felső korlát nélküli – áttelepítési mechanizmus előkészítését.

Hirdetés

A határzár ügyében arra hívta fel a figyelmet a fideszes politikus: maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszélt arról, hogy az országhatárok védelmét el tudják fogadni, de a kerítést nem.

Az európai és a magyar baloldal ugyanígy nem támogatja a kerítést, sőt Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt el is bontaná – tette hozzá Kósa, aki szerint az Európai Bizottság minden migrációs lépése a „Soros-terv” végrehajtásának irányába mutat. „Ezért a „Soros-terv” kapcsolatban mindenképp kell egy nemzeti konzultációt tartani” – jelentette ki a politikus, aki azt is mondta, hogy az ellenzék hazudott a kvóta ügyében, hiszen korábban azt állították, nincs kötelező betelepítési kvóta, nem is lesz, legfeljebb önkéntes.

„Azért, hogy ne lehessen a magyar embereket megtéveszteni, és tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban, mi az álláspontjuk, nemzeti konzultáció megtartására kéri a Fidesz-frakció a kormányt” – erősítette meg, megjegyezve: a kérdéseket a kabinet dolgozza majd ki. Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon kijelentésére, amely szerint az uniós tagállamok minden esetben kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság jogerős ítéleteit, Kósa Lajos kérdésre úgy reagált: Magyarország minden európai bírósági döntést végrehajtott. „Ezért mindenfajta ezzel kapcsolatos, Magyarországra vonatkozó utalgatás, az Jean-Claude Juncker és a belga sör kapcsolatával magyarázható" – fogalmazott. Megjegyezte egyúttal, hogy a kvótaperben született ítéletben rendelkező rész nem volt.

A kormánypárti képviselőcsoport több személyi döntést is hozott Velencén. Megválasztották a Fidesz-frakció új vezetőjének Gulyás Gergelyt, miután Kósa Lajos a Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszter lesz október 2-ától. Frakcióvezető-helyettesnek választották Halász Jánost – aki továbbra is frakciószóvivő lesz –, Németh Zsoltot, Németh Szilárdot, Balla Györgyöt, Hende Csabát és Bóna Zoltánt. A kihelyezett, évadnyitó frakcióülés szerdán Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök beszédével kezdődött, csütörtökön pedig miniszteri előadásokkal folytatódik.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés