Hirdetés

Nemzeti kisebbségi státusért harcolnak az olaszországi románok

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Újra napirendre tűzték az Olaszországban élő románok közösségük nemzeti kisebbséggé nyilvánítását célzó kezdeményezésüket – Claudiu Stănăşel, a Toszkána régió északi részén fekvő, közel 200 ezres lakossággal rendelkező Prato város önkormányzatának alig 24 éves alelnöke szerint pedig van esély vágyuk valóra váltására.

Bálint Eszter

2023. január 12., 10:292023. január 12., 10:29

„Konkrétan egy politikai kezdeményezésről van szó, amelynek célja az 1999/482-es számú jogszabály módosítása, amely a nyelvi-történelmi kisebbségek védelmét szabályozza. A törvény módosításával a románok elismert és az Olasz Köztársaság alkotmánya által védett nyelvi kisebbséggé válhatnának, mint a többi kisebbség, köztük az albánok, a katalánok, a görögök, a szlovénok, a horvátok és a franciák” – magyarázta az Agerpres hírügynökség által idézett olaszországi román politikus. Emlékeztetett:

ma már az olasz után a román a második leggyakrabban használt nyelv a félszigeten.

Hirdetés

Claudiu Stănăşel elmondása szerint az idei év folyamán erőteljes, a közösségi oldalakon is intenzív politikai kampányt indítanak Olaszország egész területén, amelynek keretében megpróbálják elmagyarázni, miért előnyös ennek a státusnak a megszerzése az ott élő románok számára. Rámutatott: a

mennyiben sikerrel járnak, több joga lesz a román közösségnek, és hozzáférnek majd az olasz állam által az elismert nemzeti kisebbségeknek kiutalt támogatásokhoz is.

„Létfontoságú számunkra, hogy ne csak a határon túl élő románokért felelős osztály költségvetésétől és programjaitól függjünk” – szögezte le Claudiu Stănăşel.

A legfrissebb statisztikák szerint több mint 1,2 millió román állampolgár él Olaszországban, amivel a legnépesebb külföldi közösséget képezik. Az olasz állam 1999. óta 5 és 10 millió euró közötti összeget biztosít az elismert nyelvi és történelmi kisebbségek számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 14., hétfő

„A Westminster ideje a végéhez közeledik”: saját kezükbe vennék sorsukat a skótok, a walesiek és az észak-írországiak

Skócia, Wales és Észak-Írország miniszterelnöke szerint a végéhez közeledik a brit fennhatóság országaik felett.

„A Westminster ideje a végéhez közeledik”: saját kezükbe vennék sorsukat a skótok, a walesiek és az észak-írországiak
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Magyar Péter alkotmányozásról, új választójogi törvényről, illetve az „erős” parlamenti nyelvezetről is beszélt a közmédiában

A készülő új alkotmányról és a választójogi törvényről is beszélt egyebek mellett Magyar Péter miniszterelnök hétfő reggel a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.

Magyar Péter alkotmányozásról, új választójogi törvényről, illetve az „erős” parlamenti nyelvezetről is beszélt a közmédiában
2026. szeptember 14., hétfő

Romániában is koordinált szabotázsakciókat az orosz zsoldba szegődött kubai latintánc-tanár

Többek között Románia is szerepelt azon, szabotázsakciókra szakosodott hálózat célkeresztjében, amelyet egy Oroszországban letelepedett kubai tánctanár irányított.

Romániában is koordinált szabotázsakciókat az orosz zsoldba szegődött kubai latintánc-tanár
2026. szeptember 14., hétfő

Aggódhatunk? Az ukrajnai háború eszkalációját jelentheti, hogy az oroszok a lengyel határnál támadtak meg egy vonatot

Egyes vélemények szerint az ukrajnai háború eszkalációját jelentheti, hogy Oroszország vasárnap a lengyel határ közelében támadott meg egy vonatot.

Aggódhatunk? Az ukrajnai háború eszkalációját jelentheti, hogy az oroszok a lengyel határnál támadtak meg egy vonatot
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Trump kiengedte a szellemet a palackból: széteshet Nagy-Britannia?

A függetlenségi népszavazások előkészítéséről tárgyal hétfőn Cardiffban Skócia, Észak-Írország és Wales miniszterelnöke.

Trump kiengedte a szellemet a palackból: széteshet Nagy-Britannia?
2026. szeptember 13., vasárnap

Orbán Viktor: vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek

„Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!” – szögezte le Orbán Viktor szombaton késő este a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Orbán Viktor: vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek
2026. szeptember 13., vasárnap

Kijev szerint a Fekete-tengeren lezajlott a világ első drónok közötti csatája, és Ukrajna nyert

Egy ukrán személyzet nélküli felszíni hajó megsemmisített egy orosz tengeri drónt a Fekete-tengeren – jelentette be szombaton az ukrán haditengerészet.

Kijev szerint a Fekete-tengeren lezajlott a világ első drónok közötti csatája, és Ukrajna nyert
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

A CIA előre figyelmeztetett a repülős támadás veszélyére: titkos iratokat hoztak nyilvánosságra 9/11-ről az évfordulón

Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) pénteken 71 dokumentumot tett közzé az al-Kaida iszlamista terrorszervezetről és annak egykori vezetőjéről, Oszama bin Ladenről, a 2001. szeptember 11-i támadások 25. évfordulóján.

A CIA előre figyelmeztetett a repülős támadás veszélyére: titkos iratokat hoztak nyilvánosságra 9/11-ről az évfordulón
2026. szeptember 12., szombat

Folytatódhat az üzemanyagár-emelkedés? Megtámadtak egy stratégiai fontosságú szaúdi olajvezetéket

Kigyulladt egy stratégiai jelentőségűnek tartott szaúd-arábiai olajvezeték, miután ismeretlen drónok támadták meg.

Folytatódhat az üzemanyagár-emelkedés? Megtámadtak egy stratégiai fontosságú szaúdi olajvezetéket
2026. szeptember 12., szombat

Putyin: háborút jelent, ha az európai országok katonákat vezényelnek Ukrajnába

Bármilyen jellegű európai csapatok Ukrajnába vezénylése Oroszország elleni háborút jelentene – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Putyin: háborút jelent, ha az európai országok katonákat vezényelnek Ukrajnába
Hirdetés
Hirdetés