
ÖSSZEFOGLALÓ – Nyolcvannégy ember meghalt, több mint kétszáz pedig megsebesült, amikor egy terrorista csütörtökön késő este teherautóval az ünneplő tömegbe hajtott Nizza tengerparti sétányán. A merénylő bele is lőtt a tömegbe, mielőtt a rendőrség végzett vele. A sérültek között egy magyar és négy román állampolgár van, egy további román állampolgár eltűnt.
2016. július 17., 19:132016. július 17., 19:13
Újabb brutális, többtucatnyi ember életét követelő terrortámadás történt Franciaországban: Nizzában járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben. Több mint 80 ember vesztette életét, több mint kétszázan megsebesültek, a jármű sofőrje belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt.
A súlyos incidens a Promenade des Anglais nevű sétányon történt. A rendőrségi forrásokra hivatkozó sajtójelentések 84 halálos áldozatról és több mint száz sebesültről tudtak, ez utóbbiak közül tizennyolcnak válságos az állapota. Az áldozatok között többtucatnyi külföldi – belga, német, amerikai, svájci – állampolgár van. Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy a francia rendőrség „egy magas rangú személyisége” is halálát lelte a merényletben, de nem nevezte meg, hogy kiről van szó.
A lehető legtöbb embert akarta megölni a merénylő
Pierre-Henry Brandet, a francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét, avagy társai is voltak, akik elmenekültek. Megerősítette, hogy a rendőrség „semlegesítette” a nizzai tömeges gázolást elkövető teherautó sofőrjét. Christian Estrosi megerősítette, hogy a kamionban fegyvereket és gránátokat találtak, akárcsak azt, hogy a sofőr belelőtt a tömegbe.
Mint kiderült, az elkövető egy 31 éves, tunéziai származású, Nizzában élő férfi, Mohamed Lahouaiej Bouhlel volt, aki már korábban bekerült a rendőrség látókörébe, de nem terrorizmus, hanem lopás és családon belüli erőszak miatt. A férfi teherautó-sofőrként dolgozott, egy hároméves gyermek apja volt. Nővére szerint Tunéziában pszichiátriai problémákkal kezelték. A fehér színű járművet néhány nappal korábban bérelték ki a Provence–Alpes–Cote d’Azur délkelet-franciaországi régióban. A sajtó beszámolt arról, hogy mintegy két kilométeren keresztül gázolt a tömegben, cikkcakkban haladva, hogy minél több embert sodorjon el. A hatóságok összesen hét embert – köztük a támadó feleségét – vettek őrizetbe. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szombaton magára vállalta a felelősséget a merénylet elkövetéséért.
Háború a terroristák ellen
François Hollande francia elnök a tömeges gázolást követően azonnal visszatért Párizsba Avignonból, és a belügyminisztérium épületébe csütörtök éjjel válságtanácskozást hívott össze. A francia hatóságok egyértelműen terrorcselekményként kezelik a történteket. Bernard Cazeneuve belügyminiszter a támadás helyszínén péntek hajnalban tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a legnagyobb fokú éberségre van most szükség, mert – mint fogalmazott – „háborúban állunk a terroristákkal, akik mindenáron, szélsőségesen erőszakos módon akarnak lesújtani ránk”.
„Július 14-én, a nemzeti ünnep napján mértek ránk csapást, azon a napon, amely a szabadság jelképe számunkra” – mondta François Hollande elnök a nemzethez intézett beszédében. „A nizzai támadás terrorista jellegét nem lehet vitatni” – hangsúlyozta az államfő, aki egyben jelezte, hogy további három hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-ai párizsi merényleteket követően életbe lépett rendkívüli állapotot (amelyről előző nap még azt mondta, hogy július 26-ától feloldják). Franciaország egésze az iszlamista terrorizmus fenyegetése alatt áll – mondta Hollande, aki szükségesnek nevezte, hogy tovább erősítsék a katonai jelenlétet Irakban és Szíriában.
Franciaországban szombattól háromnapos nemzeti gyászt hirdettek.
Lazăr Comănescu román külügyminiszter közölte: két román állampolgárságú személy is megsérült a merényletben, őket orvosi ellátásban részesítették. Később kiderült, egy háromtagú, Ausztriában letelepedett román család – két szülő és egy kiskorú gyerek – az eltűntek között szerepel. A nyolcéves gyereket és a 28 éves édesanyját végül egy nizzai kórházban, a sérültek között azonosították – az anya állapota súlyos, de stabil –, a 34 éves apát azonban vasárnap késő délutánig nem találták meg. Az ügyben Dacian Cioloș kormányfő egyeztetett francia kollégájával, Manuel Valls-szal. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud.
A merényletet a világ vezetői határozottan elítélték. Klaus Johannis román elnök szerint a terrorizmust vissza kell verni, és ezt csak összefogással lehet megtenni. A támadás nyomán Belgiumban fokozták a terrorkészültséget a spanyol és az olasz hatóságok, és szigorították az ellenőrzést a Franciaországgal közös határszakaszon, Németországban pedig a mélységi ellenőrzést is.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!