2011. június 05., 12:502011. június 05., 12:50
Az ünnepségen, amelyet a nagytétényi országzászlónál tartottak, Németh Zsolt elmondta: az elmúlt egy év nagy teljesítménye volt a magyar állampolgárság magyarországi letelepedés nélküli lehetőségének a biztosítása. Egy éve még sokan nem is hitték, hogy ez sikerülhet, de ezen a napon már több ezren vannak, akik sikerrel végigjárták az állampolgárság megszerzésének vagy visszaszerzésének új törvényi útját, és már több mint kilencvenezren nyilvánították ki szándékukat a magyar állampolgárság megszerzésére szerte a Kárpát-medencében.
„Új szél fúj a Kárpát-medencében, az összetartozás és a közös felemelkedés szellemének szele” - fogalmazott az államtitkár.
Németh Zsolt szerint ez az egyszerű tény olyan teljesítmény, amelyre büszkék lehetünk, egy új alap, amire építeni lehet. A legtöbb szomszédos országban szabadon lehet élni ezzel a lehetőséggel, de vannak olyan törekvések, amelyek korlátozni, megfélemlíteni és büntetni igyekeznek a magyar állampolgárságét folyamodókat. A helyzet mégis más, mint ezelőtt, hiszen „2010-ig a magyar állam volt, amely akadályt gördített az összetartozás útjába” - tette hozzá.
Mint mondta: lényegi probléma csak egy országban van - mint később utalt rá, Szlovákiában -, de még ott is elindult a megoldást kereső párbeszéd, aminek a jelentőségét nem szabad lebecsülni.
Az államtitkár szerint „91 éve változatlanul együtt”, ez az összetartozás napjának üzenete, hiszen a „papírforma szerint” már rég asszimilálódnia kellett volna a határon túl élő magyarságnak, „eközben mi szemérmetlenül megvagyunk, még mindig létezünk, összetartozunk” - fogalmazott.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!