Hirdetés

Német védelmi miniszter: más országokra is átterjedhet az ukrajnai háború

•  Fotó: X/Boris Pistorius

Fotó: X/Boris Pistorius

Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet.

MTI

2024. január 19., 15:572024. január 19., 15:57

„Szinte naponta érkezik fenyegetés a Kremlből – legutóbb ismét a balti államokbeli barátainkat fenyegették meg” – mondta Pistorius a Tagesspiegel című napilap pénteken megjelent cikkében.

A német haderő, a Bundeswehr kapcsán a miniszter hangsúlyozta: „az égető fenyegetettségre tekintettel gyorsan meg kell erősítenünk védelmi kapacitásainkat”.

Hirdetés

A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy

számolni kell azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nap akár meg is támadhat egy NATO-tagországot.

A miniszter arra számít, hogy áprilisra elkészül a javaslat a kötelező katonai szolgálat visszaállítására valamilyen formában. Németország 2011-ben szüntette meg a kötelező sorkatonai szolgálatot. A védelmi miniszter továbbá szívesen zöld jelzést adna a német útlevéllel nem rendelkező katonák hadseregbe való belépésének is.

Pistorius szerint

a védelmi ipart is hatékonyabbá kell tenni, és ennek érdekében változtatni kell a költségvetési korlátokon is.

„Ilyen adósságfékkel nem fogjuk sértetlenül átvészelni ezeket a válságokat” – mondta.

Pistorius elutasította az Ukrajnának nyújtott katonai segítség növelésére irányuló felhívásokat is, mondván, hogy a Bundeswehr nem adhat oda mindent, és nem hagyhatja „védtelenül” Németországot.

Ukrán drón miatt gyulladt ki egy orosz olajraktár

Kigyulladt egy olajtároló raktár az oroszországi, Brjanszk megyei Klinci városában, miután egy orosz hadsereg által lelőtt ukrán drón roncsai az épületre zuhantak – közölte Alekszandr Bogomaz, a terület állami közigazgatási hivatalának vezetője pénteken.
Az előzetes információk szerint az incidens során senki nem sérült meg, a lángokat a helyszínre érkező tűzoltók eloltották.
A repülőgéphez hasonlító drónt a védelmi minisztérium térítette el kijelölt pályájáról rádióelektronikai felderítés során. A drón megsemmisülése után a lövedékek a klinci raktárra zuhantak – írta Bogomaz a Telegramon.
A légvédelmi egységek további két ukrán drónt is lelőttek Brjanszk megye más részein – tette hozzá.
A közösségi oldalakra feltöltött, hitelesítésre váró felvételeken a sötétben lángoló raktárépület látható.
A TASZSZ orosz állami hírügynökség tájékoztatása szerint a tűz egy nagyjából ezer négyzetméteres területet borított be. A RIA Novosztyi hírügynökség segélyszolgálatok információira hivatkozva azt közölte, hogy a tűz oltására egy speciális tűzoltóvonatot küldtek a helyszínre.
Az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megye hatóságai rendszeresen számolnak be Ukrajnából indított dróntámadásokról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés