2007. július 05., 00:002007. július 05., 00:00
Az újságírót – aki az 1990-es évek olajszőkítési ügyeivel foglalkozott – június 22-én éjszaka összekötözve találták meg a Lágymányosi és a Petőfi híd között, a Duna-parton. A bántalmazott újságíró azt mondta: lakásából egy közeli videotékába ment, ahol kikölcsönzött egy filmet, majd hazafelé tartva a XX. kerületben, az Erzsébet tér egyik mellékutcájából a forgalommal szemben egy autó érkezett, az autó utasa bántalmazta, gépkocsiba kényszerítette, megkötözte, és a Duna-parton kidobták az autóból. Az újságírónő állítása szerint a meredek támfalon lecsúszott, és így került a vízpartra. A sértett több nyilatkozatában utalt rá, hogy úgy véli, korábbi tényfeltáró újságírói tevékenysége állhat a bántalmazás hátterében.
A rendőrség lefoglalta a környék védelmi kamerái által rögzített felvételeket. Ezekből látható, hogy az újságírónő elmegy a videotéka irányába, majd nem sokkal később visszajön, oda- és visszafelé is többször megállva. A kérdéses útszakaszon azonban nem közlekedik olyan gépkocsi, amelynek mozgása megfelelne a sértett elmondásának. Az orvos szakértő szerint tény, hogy valaki bántalmazta, a sérülései életveszélyesek voltak, az azonban cáfolható, hogy elrabolták volna. Kármán Irén ugyanakkor továbbra is fenntartja korábbi vallomását.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.