Titkos megbeszélés Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar vezetők között
Nem hív össze kompromisszumokra képtelen Magyar Állandó Értekezletet, erősítette meg Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarság vezetőivel való tárgyaláson. A másik fél szerint csak olyan Máértnak van létjogosultsága, amely nem válik a magyar pártcsatározások porondjává. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a kompromisszumképtelenség vádja éppen az MSZP és SZDSZ-re alkalmazható.
Gyurcsány Ferenc nem hív össze kompromisszumokra, valamint megállapodásot felmutatására képtelen Magyar Állandó Értekezletet. A Máért „kimúlását” előrevetítő kijelentés azon a vacsorával összekötött tárgyaláson hangzott el, amelyet a magyar miniszterelnök hétfőn este tartott Budapesten a határon túli magyarság vezetőinek részvételével. László Boglár, a magyar kormányfő sajtófőnöke szerint ez nem jelenti azt, hogy semmiképpen nem lesz Máért. „Ha esély nyílik arra, hogy megállapodás szülessen az aktuális problémákban, akkor további értelme lehet korábbi keretek között a tanácskozásnak, azonban úgy tűnik, hogy erre most nincs esély. Akkor inkább keressünk olyan formát, amely ezt a helyben toporgást feloldja” – mondta a szóvivő. László Boglár szerint hosszas egyeztetés nyomán kell megszületnie a határon túli magyar szervezetek vezetői és a magyar kormány közös döntésének, arról, hogy szükség van-e a Máértra.
Belpolitikai harcok porondja Az RMDSZ továbbra is hasznosnak tartaná a Máért biztosított a együttműködési keretet, de csak akkor, ha ez a fórum nem válik a magyarországi pártok közötti politikai küzdelem terepévé – kommentálta a hétfői összejövetelt Markó Béla. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: újból leszögeztek néhány együttműködési alapelvet, például azt, hogy a határon túli magyar közösségeket a szülőföldjükön kell megerősíteni, önállóságukat támogatni. Erősíteni kell ugyanakkor a határon túli magyarság versenyképességét saját országukban és az európai integráció szempontjából egyaránt. Gyurcsány kijelentésére reagálva Markó azt mondta: a Máért csak akkor nem működik, ha magyarországi politikai pártharcok terepévé válik. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek viszonyában nem a megosztó, hanem az ottani közösségeket erősítő megoldásokat kell keresni. Az MTI-nek nyilatkozó Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője úgy ítélte meg, hogy „a tárgyalás nem a Máértról, hanem arról szólt, hogyan tudunk majd a közös dolgainkról az eddiginél hatékonyabb tárgyalásokat folytatni. Arra kértük a miniszterelnököt és kormányát, hogy semmilyen, velünk kapcsolatos változtatást ne hajtson végre a velünk való konzultálás nélkül.” A frakcióvezető szerint minden híresztelés ellenére sem esett szó a határon túli magyaroknak juttatandó támogatásokról. „Az ésszerűsítésről és annak módozatairól beszéltünk, arról, hogy miképpen lehetne mindezt úgy rendezni, hogy se Magyarország ne avatkozzon be nemkívánatos módon a határon túli magyar közösségek belső életébe, se a mi közösségeink a magyarországi köz-életbe” – mondta Bárdos. Kiskirályok az adminisztrációban Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azt reméli, hogy a Gyurcsány Ferenc által javasolt változások révén átláthatóbb lesz a határon túli magyarok támogatási rendszere, rendszeresebbé és tárgyilagosabbá válik a kapcsolattartás a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek vezetői között. Ezt elsősorban attól reméli, hogy a kapcsolattartás közvetlenül miniszterelnöki felügyelet alá kerül. „Elburjánzott a határon túli magyarokkal foglalkozó magyarországi adminisztráció, az intézményvezetők kiskirályoknak érezték magukat” – fogalmazott Kasza. A délvidéki politikus szerint a Máért a magyarországi belpolitikai csatározások porondjává züllött, márpedig a Máértnak a megértés, a nemzetstratégiai kérdéseket érintő megbeszélések fórumává kell válnia. Eközben Németh Zsolt kijelentette: értetlenül áll a Máért megszüntetésére vonatkozó nyilatkozat előtt, hiszen a fórum összehívására politikai megállapodás kötelez, amit a kormánynak, a szocialista pártnak is be kell tartania. A parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke szerint a „kompromiszszumképtelenség vádja” inkább a két kormányzó pártra – az MSZP-re és az SZDSZ-re – alkalmazható, ugyanis miattuk zárult közös nyilatkozat nélkül a Máért utolsó, 2004. novemberi ülése.
Gyurcsány a „hűvös” magyar–magyar kapcsolatokról „Sokunknak van abban felelőssége, hogy a magyar–magyar kapcsolatok sok esetben inkább hűvösek, és hogy érdemes ezért önvizsgálatot tartani” – írta tegnap internetes naplójában Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök blogjában kiemelte, újra és újra előjön december 5-e kérdése. „Másfél év távlatából is azt gondolom, nekünk elvi okok miatt kellett nemet mondanunk a népszavazási kezdeményezésre. Azt is gondolom, az akkor használt érvelés nem volt elegáns, és okkal sérthette a határon túli magyarság önérzetét. És talán azzal együtt is kerülni kellett volna a szociális érvelés rendszerét, hogy egyébként azok az elvi okok és indokok, amik miatt nekünk komoly ellenvetésünk van a második állampolgárság automatikus és tömeges megadásával szemben, nehezen elmagyarázható államjogi, történelem-filozófiai összefüggésekből és megfontolásokból erednek” – vélekedett naplójában Gyurcsány Ferenc. Krónika
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.
Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.
Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.
Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.
Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.
Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
szóljon hozzá!