2007. augusztus 03., 00:002007. augusztus 03., 00:00
A politikus, aki a NATO főtitkárának helyetteseként a szervezet védelmi politikájáért és a tervezésért lesz felelős, kifejtette: az atomfegyverek bevetésének kérdésében is két országé jelenleg a végső szó a NATO-n belül: az Egyesült Államoké és Nagy-Britanniáé. „Úgy vélem, ez fog érvényesülni a rakétavédelem esetén is” – mondta Sedivy, aki jövőbeni tisztségében közvetlenül is felelős lesz a témáért. Az amerikai radarállomás ügye jelenleg nagyon megosztja a cseh politikusokat. A szociáldemokrata és a kommunista ellenzék elutasítja az amerikai radar befogadását, és a jobbközép kormányoldal is megosztott ebben a kérdésben. A Zöldek Pártjának képviselői azt hangoztatják, hogy csak úgy tudják elfogadni az amerikai radarállomást cseh területen, ha a NATO is ellenőrizni fogja, illetve ha a létesítmény része lesz a NATO védelmi rendszerének. „Ha a projekt (radarállomás) végül is megvalósul, sosem lesz a NATO ellenőrzése alatt. Az Egyesült Államok megtartja magának a végső szó jogát” – szögezte le a Sedivy. Washington januárban fordult a csehekhez, hogy engedélyezzék egy amerikai radarállomás létrehozását Csehországban. A radarállomás az amerikai rakétavédelmi pajzs része lenne.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.