
Fotó: Recep Tayyip Erdogan/Facebook
Svédország egyáltalán ne várjon más hozzáállást Törökországtól a NATO-csatlakozását illetően a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón – jelentette szerdán a török sajtó Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaira hivatkozva.
2023. június 14., 15:372023. június 14., 15:37
Erdogan Azerbajdzsánból hazatérőben a repülőn nyilatkozott török újságíróknak.
Ankara a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban határozottan kitart álláspontja mellett, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét,
Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli.
Az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint a török államfő az interjúban rámutatott, hogy miközben június 4-én Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, a svéd utcákon „terroristák” demonstráltak. Majd Erdogan aláhúzta:
Az, hogy Svédországnak elvárásai vannak, nem jelenti azt, hogy Törökország meg is felel nekik – mutatott rá a török államfő, hozzátéve: ahhoz, hogy ezt megtegyék, mindenekelőtt a skandináv országnak kell teljesítenie a feladatát.
Erdogan hangsúlyozta: megmondta Stoltenbergnek, hogy Svédországnak „fel kell számolnia” a PKK ottani ténykedéseit. Ez nem az alkotmány vagy törvény dolga, „mire valók a rendvédelmi szervek?” – hangoztatta a török elnök, és arra szólította fel a svéd kormányt, hogy éljen a rendvédelmi szervek számára biztosított jogokkal.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Az orosz erők szerdára virradóra „hatalmas” támadást hajtottak végre Krivij Rih infrastrukturális létesítményei ellen, ami miatt körülbelül 45 000 villamosenergia-előfizető maradt áram nélkül – közölték a helyi hatóságok.
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
Grönland inkább Dániához akar tartozni, mint az Egyesült Államokhoz – jelentette ki Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök kedden.
szóljon hozzá!