Meghalt egy újabb tiltakozó Törökországban, aki a kormányellenes tüntetések során sebesült meg – közölte egy ankarai ügyvéd csütörtökön.
2013. június 16., 13:102013. június 16., 13:10
Ezzel ötre emelkedett a tüntetők és a rendőrök között két hete tartó szembenállás halálos áldozatainak száma. Sema Aksoy, az áldozat családjának jogi képviselője elmondta, a 26 éves férfit könnygázgránáttal találták el a fején. Egy emberi jogi szervezet szerint már sebesültek ezreit látták el a tüntetések május 31-ei kezdete óta. Az isztambuli Taksim térre összpontosuló megmozdulások csütörtökön is folytatódtak, noha egy nappal korábban a Recep Tayyip Erdogan kormányfő vezette Igazság és Fejlődés Párt népszavazást ígért a tüntetéssorozatot kiváltó Taksim téri és Gezi parki városrendezési tervről. Erdogan művészekből, tudósokból és közírókból álló küldöttséggel tárgyalt Ankarában, a Gezi parki tüntetők azonban ellenzik a referendumot, mert az szerintük a kormánypárt érdekeinek megfelelő eredményt hozna. A rendőrség csütörtökön Isztambulban nem avatkozott be, de Ankarában könnygázt és füstgránátokat vetett be a demonstrálók feloszlatására.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!