
Carles Puigdemont: nem kaptam garanciát a spanyol kormány részéről
Fotó: Facebook
Nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában Carles Puigdemont. Ezt maga a katalán elnök jelentette be csütörtökön Barcelonában, a kormányzati palotában tett nyilatkozatában.
2017. október 26., 19:382017. október 26., 19:38
2017. október 28., 11:172017. október 28., 11:17
A politikus hangsúlyozta: kész lett volna ezt megtenni, de nem kapta meg azokat a garanciákat a spanyol kormány részéről, amelyek indokolnák jelenleg ezt a lépést. „Senki nem mondhatja, hogy nem voltam kész áldozatokra” – jelentette ki Carles Puigdemont, hozzátéve, hogy elnökként feladata, hogy kimerítse az összes lehetséges „utat” egy párbeszéddel és megálapodással létrejött megoldáshoz.
„A parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására” – mondta Carles Puigdemont. A politikus nyilatkozata előtt a spanyol sajtó szinte biztosra vette, hogy a katalán elnök bejelenti az előrehozott helyi parlamenti választásokat.
Ezt látszott megerősíteni az is, hogy Jordi Cuminal és Albert Batalla, kormánypárti politikusok Twitter-üzenetben jelentették be, hogy nem értenek egyet az előrehozott választásokról szóló döntéssel, ezért lemondanak parlamenti mandátumukról, és kilépnek az Európai Katalán Demokrata Pártból (PDeCAT). A katalán parlament csütörtök délután tartotta rendkívüli ülését, amelyet úgy hirdettek meg, hogy általános vita a spanyol alkotmány 155-ös cikkének alkalmazásáról és lehetséges hatásairól Katalóniában.
A spanyol kormány a múlt szombaton jelentette be az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva – amely lehetőséget ad az államnak, hogy alkotmánysértés esetén beavatkozzon az autonóm közösségekben –, hogy kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését Katalóniában. A spanyol parlament felsőháza, a szenátus pénteken dönt, hogy elfogadja-e a katalán kormány eltávolítására vonatkozó javaslatot.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!