
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Összefogásra szólította fel a magyarországi ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, aki a Székelyföldön foglalkoztatott ázsiai vendégmunkásokat is felhasználta a magyar kormány bírálatára.
2020. február 09., 21:442020. február 09., 21:44
2020. február 09., 21:492020. február 09., 21:49
„Vagy együtt győzünk, vagy sehogy” – jelentette ki vasárnapi, budapesti évértékelő beszédében a volt szocialista miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok nagyon sok felől jöttek, más a múltjuk, más a politikai és egyéb ízlésük, de nem egymást kell szeretniük, hanem a hazát.
Az MTI tudósítása szerint a DK elnöke azt mondta: reméli, pártja azokat képviseli, akiknek „megszakad a szíve azért”, hogy embereknek kell bűnhődniük, mert a Magyarországon hatalmon lévők azt gondolják róluk, hogy ők mások. „A magyar kormány értelmezése alapján mi mindannyian bevándorlók lettünk, mert nem olyanok vagyunk, mint ők. Idegenek vagyunk, idegenszívűek, mocskos liberálisok, kommunisták, Soros-ügynökök, brüsszeliták, patkányok” – idézte a távirati iroda Gyurcsányt. A politikus arra kérte hallgatóit, legyenek büszkék arra, hogy képesek meglátni az emberben az embert, mert szerinte nincs fantasztikusabb dolog, mint kezet nyújtani, befogadni, megölelni, megbocsátani.
A Hargita megyei Ditróban január közepén állt munkába két Srí Lanka-i pékmester, akiket a Ditrói Pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk, az ázsiaiak foglalkoztatása ugyanakkor a pékség tulajdonosai és egyes volt alkalmazottai között régóta meglévő gazdasági jellegű konfliktust élesztett fel.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
2 hozzászólás