Hirdetés

Négy halálos áldozata van a kairói összecsapásoknak

Négy ember meghalt csütörtök hajnalban azokban az összecsapásokban, amelyek még előző nap kezdődtek Kairóban Hoszni Mubarak elnök hívei és ellenfelei között.

MTI

2011. február 03., 12:102011. február 03., 12:10

Az áldozatok az elnök lemondását követelők közül kerültek ki és a Tahrír téren vesztették életüket, szemtanúk szerint a térhez közel eső Október 6. hídról lőtték le őket.

Az éjszaka a téren a két tábor közötti harc jegyében telt el, jobbára kövekkel és botokkal, bár több ízben hajítottak a felek egymás felé benzines palackokat. Kórházi források szerint 630 fölött van a legújabban megsebesültek száma.

A kairói tüntetések, amelyek január 25-én kezdődtek, szerdán fajultak el, azután, hogy Mubarak előző éjjel jelezte: szeptemberig a helyén marad, az akkori választásokon viszont nem indul. Ezután jelentek meg az utcán az elnök hívei, akik szerint az államfővel szembeni követelések teljesültek, nincs ok a további tiltakozásokra. Az elnök lemondását követelők nem így látják, ők azonnali távozását követelik jelszavaikban és transzparenseiken.

Nehezen ellenőrizhető híresztelések kaptak lábra a heves összecsapások magyarázataként. Ezek a külföldi összeesküvéstől a gengszterek utcai megjelenéséig terjednek. Az al-Maszri al-Jóm című független lap csütörtöki számában azt írta, hogy azok a lovasok, akik a Tahrír téren végigrobogtak előző nap, és hosszú botjaikkal ütötték-verték az útjukba kerülőket, bűnözők voltak, akiket hírek szerint az uralkodó Nemzeti Demokrata Párt képviselői bíztak meg.

Az egyiptomi főváros bejáratait a hadsereg és az elnök lemondását követelők közül spontán módon toborzott civilek – jobbára fiatalemberek – ellenőrzik sűrű egymásutánban elhelyezett ellenőrzőpontokon. A rendőrség az utcán nem látható.

A hadsereg csütörtök délelőtt cáfolt egy korábban napvilágot látott hírt, amely szerint letartóztatott egy csoportot az elnök lemondását követelők soraiból. Külön felhívásban tartotta szükségesnek figyelmeztetni a lakosságot, hogy mindenki óvakodjon lopott katonai egyenruhát ölteni, mert ez súlyos büntetést von maga után.

Az egyiptomi gazdaságnak a bezárt boltok és bankok, a szünetelő tőzsde, általában a válság egyelőre felmérhetetlen károkat okoz.

Az internet és a mobiltelefon-hálózatok – a világon sehol sem látott több napos szünet után – szerdán helyreálltak, bár a feltöltőkártyákért sok helyen sorba kell állni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés