Hirdetés

NATO: „élesítik” a rakétapajzsot

Az Európa védelmére szánt rakétapajzs első fázisának létrehozásáról, az „okos védelem” bevezetéséről döntöttek vasárnap chicagói csúcstalálkozójukon a NATO-tagállamok vezetői, és arról, hogy a francia erők idő előtti hazarendelése ellenére tartják magukat az afganisztáni csapatkivonás eredeti ütemtervéhez. A rakétapajzsról szóló bejelentés azt jelzi, hogy a védelem működik, és alapszinten képes rá, hogy megsemmisítse a bejövő rakétákat.

Hírösszefoglaló

2012. május 22., 09:072012. május 22., 09:07

 A szövetség ramsteini parancsnoksága alá helyeztek egy Törökországban működő csúcstechnológiás radarrendszert, s ide került az SM–3-as elfogórakétákkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó Aegis osztályú amerikai fregattok és Lengyelországba és Romániába telepített elfogó vadászgépek irányítása. A rendszer létrehozása négy fázisból áll majd, teljes hadrendbe állítása 2020 körül várható.

Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára kijelentette: „továbbra is érvényben van” a NATO Oroszországnak szóló meghívása, hogy működjék együtt a rakétavédelem kiépítésében. A főtitkár nem nevezte meg Iránt, de kijelentette, hogy „valós” fenyegetést kell elhárítani.

Traian Băsescu román államfő a tanácskozást követően leszögezte: miután a rakétapajzs első fázisának létrehozása nyomán legalább Románia déli része védetté vált a ballisztikusrakéta-támadások ellen, 2015 után pedig ez a védelem kiterjed az ország egész területére, akkor helyezik ugyanis hadrendbe a dél-romániai Deveselu légi támaszponton a rendszer részét képező elfogórakéta-ütegeket. „Politikai döntésről van szó, amely garantálja a NATO-tagországok polgárainak, hogy beteljesítjük a célkitűzéseinket” – hangoztatta Băsescu. Rámutatott: a védelem szintje változó, ugyanis jelenleg két, Délkelet-Európában állomásozó hadihajó biztosítja, ha pedig az egyiket máshova vezénylik, akkor csak Románia déli része marad védett.

A NATO-tagállamok  a csúcson úgy döntöttek hogy az „okos védelmet” teszik meg új gondolkodásmódjuk alapjává. „Ez azt jelenti, hogy közös alapba gyűjtjük és megosztjuk kapacitásaikat, prioritásokat tűzünk ki, és jobban koordináljuk erőfeszítéseinket” – írta Facebook-oldalán a főtitkár.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés