2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00
Pakisztánban a tálibokat támogató szélsőségesek ismételt támadásai fenyegetnek és fennáll az utóbbiak elleni amerikai légicsapások veszélye is. Tarik Azim tájékoztatási miniszterhelyettes szavai szerint a pakisztáni kormány e heti ülésén téma volt a szükségállapot bevezetése. Musarraf elnök egyik – név nélkül nyilatkozó – munkatársa ugyanakkor azt állította, az elmúlt napokban nem vetődött föl a kérdés, és a vezetést meglepte, hogy a hír futótűzként terjedt. A csütörtöki újságok címlapon tálalták a témát, a magántelevíziók pedig azt latolgatták, Musarraf megteszi-e ezt a lépést, amely minden bizonnyal a közelgő választások elhalasztását eredményezné, s egyébként a parlamenti jogosítványok, a bírósági hatáskörök és általában az állampolgári jogok megnyirbálásával, valamint a sajtó korlátozásával járna.
Hírösszefoglaó
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.