
Vlagyimir Putyin negyedik elnöki ciklusának előkészítése, a politikai rendszer eszmei alapjainak továbberősítése jellemezte az évet Oroszországban, amit alapvetően meghatározott az Egyesült Államokkal való konfrontáció, így a Nyugattól való részleges elszigetelődés is. Moszkva Keleten elért sikerekkel és a szankciók ellenére is megindult enyhe, ám az emberek zsebe által még alig érezhető növekedéssel vigasztalódott.
2017. december 30., 16:392017. december 30., 16:39
Bár csodát nem vártak az oroszok Donald Trump megválasztásától, csalódást okozott számukra, hogy az amerikai politikai elit - Ukrajna, Szíria és az elnökválasztásba történt állítólagos beavatkozás miatt - nem hogy javítani nem hagyott esélyt az új amerikai elnöknek a kétoldalú viszonyon, de hovatovább hidegháborús lépésekre kényszerítette őt. A
kampánya során enyhülést ígérő Trump kénytelen volt aláírni a szankciókat súlyosbító törvényt, amely Moszkvát Teheránnal és Phenjannal hozta azonos nevezőre, az általa meghirdetett új nemzetbiztonsági stratégia pedig Kína mellett nyíltan „revansista", kihívást jelentő riválisnak minősítette Oroszországot. A stratégiát pedig Putyin minősítette „agresszívnak".
amíg az egyik radikálisan csökkentette az oroszországi amerikai külképviseletek létszámát, addig a másik többet bezáratott a területén az orosz zászló alatt működő ingatlanok közül. A felek „külföldi ügynöknek" minősíttették egymás több kormányzati médiumát. Az orosz vezetés emellett Amerika kezét látja az Északi Áramlat-2 gázvezeték elé gördített akadályokban és abban is, hogy az orosz olimpiai csapatot kiázárták a phjongcshangi téli játékokról.
A Fehér Ház megakadályozta, hogy Trump és Putyin tárgyalóasztalhoz üljön a novemberi danangi APEC-csúcson, ahogy azt a júliusi hamburgi G20-fórumon tette. Egy külön kétoldalú csúcs lehetősége komoly formában fel sem merült.
Noha az uniós országok egyenként eltérő módon viszonyulnak Moszkvához, az euroatlanti szolidaritás idén is töretlen maradt, a gazdasági károkkal járó szankciók feladását az EU-fórumokon nyilvánosan egy tagállam sem követelte.
Mi több, Moszkva és Peking közös „útitervet" dolgozott ki a Trump színre lépését követően erősen kiéleződött észak-koreai problémakör rendezésére. Visszatérő vendég lett Oroszországban Abe Sindzó japán kormányfő, aki a békeszerződés megkötésében és a Kuril-szigetek egy részének visszaszerzésében bízik, sőt, először látogatott el Moszkvába a szaúdi király is, miután Rijáddal az olajkitermelés visszafogásáról is sikerült megegyezni.
Moszkva az év folyamán tovább növelte aktivitását az olyan, jelentős hatalmakat összefogó nemzetközi intézményekben, mint a Sanghaji Együttműködés Szervezete, vagy a BRICS-csoport, amelyeknek az Egyesült Államok nem tagja, és a többpólusú világrend nevében megpróbálta erősíteni az ENSZ szerepét is, amelynek Biztonsági Tanácsában jogosult megvétózni Washington törekvéseit.
Ezzel nemcsak az arab országban működő két támaszpontját biztosította be és az orosz fegyvereknek teremtett új piacokat, de bebizonyította azt is, hogy nem hagyja cserben a közel-keleti szövetségeseit, ahogy azt az előző amerikai elnök, Barack Obama tette Hoszni Mubarak egyiptomi államfő esetében. Nem véletlen, hogy a mostani egyiptomi államfő azonnal fogadta az orosz elnököt, amint az Hmejmímben elrendelte a részleges csapatkivonást.
Putyinnak emellett az asztanai tárgyalások megindításával - de facto Washington megkerülésével - sikerült alternatív irányba terelnie a szíriai rendezési folyamatot. Ennek szavatolásába ráadásul eredményesen vonta be az Amerikával szemben évtizedek óta ellenséges Iránt és az egyre kritikusabb Törökországot, amellyel ráadásul, NATO-tag létére, korszerű orosz légvédelmi berendezések eladásáról állapodott meg.
Az orosz vezető éppen a szíriai diadal deklarálásnak napját használta fel arra, hogy bejelentse: ismét elindul az elnökválasztáson, amelynek napját 2018. március 18-ra, a Krím elcsatolásának negyedik évfordulójára tűzték ki. Ez egyebek között annak a megnyilvánulása, hogy mivel Oroszországban a belpolitikát lassan két évtizede Putyin és az általa életre hívott kormánypárt határozza meg,
2017-ben az utóbbi témák közül a bolsevik forradalom 100. évfordulója került előtérbe, amelynek ünnepléséből az ország vezetése, miként a Szovjetunió összeomlása óta mindig, most is kivonta magát. Az alkalmat azonban felhasználta arra, hogy a vörös és a fehér örökség népszerű részét egyaránt magáénak vallja, és hangsúlyozza: az ország fejlődéséhez evolúcióra, nem pedig forradalomra van szükség. Ezt az elvet Moszkva a nemzetközi politikára is kivetítve elnyerte a megdöntéstől tartó rendszerek rokonszenvét.
Az elnökségért folytatott versenyben esélyes ellenfél nélkül induló Putyin szerint „az önerőre utalt" Oroszországban most „a bizalom és a stabilitás értékeire" kell támaszkodni. Újraválasztásának esetére az infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, valamint az oroszok életszínvonalának növelésére kíván összpontosítani. A politikai rendszerrel kapcsolatban annyit mondott, hogy annak részét kell képeznie egy versenyképes ellenzéknek is. Hozzátette azonban, hogy annak létrehozása nem az ő feladata.
Oroszországnak és a világnak jelenleg nincs más választása, mint az, hogy felkészüljön a „Putyin 4.0-korszak" beköszöntére.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!