
Az MSZP szerint a Miniszterelnökség pénteken és szombaton megsértette a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy a kormány hivatalos honlapján beszámolt Orbán Viktor kormányfő Fidesz-elnökként tett kampánybeszédeiről.
2014. április 06., 14:432014. április 06., 14:43
A szocialisták az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményükben közölték, a történtek miatt Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a jogszabálysértés megállapítása, valamint a további törvénytelenség megtiltása érdekében.
Az MSZP közleménye szerint a Miniszterelnökség a kormány hivatalos honlapján április 4-én este, majd április 5-én délután olyan írásokat tett közzé, amelyek a Fidesz-KDNP szegedi és debreceni nagygyűléséről számoltak be.
Az írások tartalma alapján „kétséget kizáróan megállapítható”, hogy a rendezvényeken Orbán Viktor a Fidesz elnökeként mondott beszédet, a kormánypártok listájára voksolásra buzdított és az ellenzék tevékenységét rendkívül éles kritikával illette – hangsúlyozták a szocialisták. Mindez a Fidesz-KDNP népszerűsítésére alkalmas kampánytevékenység, ami ellentétes a választási eljárásról szóló törvénnyel – emelték ki.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!